Sport

Hétgólos vereség az olimpiai bajnoktól

Kézilabda. Ma az előző kontinenstorna ezüstérmesei, a spanyolok ellen javíthatnak a magyarok az Európa-bajnokságon

Nem sikerült a bravúr, a magyar válogatott 32–25-re kikapott az olimpiai bajnok dánoktól a horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, Varasdon. Ma újabb nehéz vizsga vár csapatra, a spanyolok ellen (18.15 óra, tv: M4 Sport).

Nem derült ki, hogy igaza lett volna-e Ljubomir Vranjesnek, a magyar válogatott svéd szövetségi kapitányának, aki az Eb első mérkőzése előtt úgy nyilatkozott, hogy a dánok ellen a száz százalék is kevés lehet, ha az olimpiai bajnok jól játszik. Nos, a dánoknak közepes teljesítmény is elég volt csapatunk ellen, amely legfeljebb tudása hetven-nyolcvan százalékát érte el.

Negyven percig a magyar válogatott nem engedte ugyan elhúzni a dánokat, sőt ki is egyenlített (16–16), de ezután 16–9-re elveszítette az utolsó húsz percet. Támadásban többször hibázott, a védekezése pedig annyira felpuhult, hogy a dánok szinte minden támadásból gólt szereztek. Beszédes statisztika, hogy Mikler Roland 21, Borbély Ádám tízszázalékos hatékonysággal védett a kapuban.

„A szoros első félidő után a másodikat is jól kezdtük, feljöttünk döntetlenre, de utána érthetetlen hibákat követtünk el, én is – nyilatkozta az ötgólos Lékai Máté. – A védekezésünk szétesett, mindenből gólt kaptunk, mi viszont nem tudtunk betalálni, Az utolsó húsz percről kell beszélni, még egyszer nem ronthatjuk el ennyire a hajrát.”

Ljubomir Vranjes kiemelte, hogy a hangulat csodálatos volt, a fantasztikus szurkolók sokat segítettek a csapatnak Varasdon. „A dánoknak nagyszerű játékosaik vannak, akik ezúttal is gyorsan kézilabdáztak, és sajnos nem tudtuk tartani őket” – nyilatkozta az MTI-nek a kapitány.

Már ma lehet javítani, ami persze nem lesz könnyű, mert csapatunk az előző Eb-n ezüstérmes spanyol együttessel mérkőzik, amely 32–15-re kiütötte a cseheket.


D csoport, 1. forduló: Dánia−Magyarország 32−25 (14−12), Varasd, 5000 néző, Magyarország: Mikler – Juhász Á., Bodó 3, Schuch 3, Bánhidi, Ancsin 2, Lékai 5. Cserék: Balogh Zs. 3, Ligetvári 1, Jamali 2, Császár 2, Bartók 4, Borbély. Spanyolország–Csehország 32−15 (16−9).
Az állás: 1. Spanyolország 2, 2. Dánia 2, 3. Magyarország 0, 4. Csehország 0