Sport
Harmadszor is aranylabdás Ronaldo
Labdarúgás. A német Joachim Löw lett az év edzője – A kolumbiai James Rodríguez vehette át a Puskás-díjat a zürichi FIFA-gálán

A boldog Cristiano Ronaldo és Joseph Blatter, a FIFA elnöke a díjkiosztón (Fotó: Reuters/Ruben Sprich)
A labdarúgás egyik legnagyobb ünnepe lett a FIFA-gála, amelyen a világ legjobb futballistáit és edzőit köszöntötték Zürichben. Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség elnöke megnyitóbeszédében méltatta a vasárnap elhunyt Buzánszky Jenőt.
Az ünnepségen az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat a kolumbiai James Rodríguez nyerte el. Az idén hatodszor átadott elismerést a Real Madrid középpályása azzal érdemelte ki, hogy június 28-án a brazíliai világbajnokságon az uruguayiak elleni nyolcaddöntőben egy mellel maga elé tett labdát a levegőből bombázott kapura, és az a keresztlécről pattant a gólvonal mögé. A másik két jelölt Robin van Persie, a Manchester United holland csatára és egy női futballista, az ír Stephanie Roche volt.
A legnagyobb érdeklődés természetesen a férfiak versengését kísérte, hiszen három világklasszis, Lionel Messi, Cristiano Ronaldo és a kapus Manuel Neuer versengett az elsőségért. Diego Maradona, az argentin futballzseni szerint a világbajnok német válogatott kapusa, Manuel Neuer érdemelte volna meg a legjobban a díjat. Ezzel egyetértett Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya, aki elmondta, nagyon csalódott lenne, ha nem Neuer nyerne. Ugyanakkor sokatmondó előrejelzés volt, hogy Cristiano Ronaldo a családjával érkezett a gálára.
A szövetségi kapitányok, a válogatottak csapatkapitányai, valamint a France Football, illetve a FIFA listáján szereplő újságírók szavazatai szerint 2008 és 2013 után harmadszor nyerte el az Aranylabdát Cristiano Ronaldo. A portugál világklasszis először családjának, edzőjének és klubjának mondott köszönetet, majd elárulta: „Pályafutásom kezdetén nem gondoltam volna, hogy háromszor leszek a világ legjobbja. Fantasztikus évet zártam, különösen a Bajnokok Ligája megnyerése volt hatalmas élmény. Tovább dolgozom az újabb trófeákért.”
Az edzők élmezőnye ugyan nagyon erős volt, az első – talán különösebb meglepetést nem szerezve – Joachim Löw, a világbajnok német válogatott szövetségi kapitánya lett Diego Simeone (Atlético Madrid) és Carlo Ancelotti (Real Madrid) előtt. A díjat honfitársától, Ottmar Hitzfeldtől vehette át. A női csapatok edzői közül is egy német szakember, Ralf Kellermann lett a befutó, akinek honfitársa, Nadine Kessler kapta a női játékosnak járó díjat.
Lionel Messi cáfolta a híreszteléseket
Lionel Messi, az FC Barcelona sztárfutballistája hazugságnak nevezte, hogy összeveszett volna edzőjével, Luis Enriquével, és cáfolta az esetleges klubváltásával kapcsolatos értesüléseket. Az argentin támadó szerint valakik zavart akarnak kelteni a klubon belül, éppen ezért egységesnek kell maradniuk. „Úgy írnak rólam, mint aki irányítom a klubot, de ez nem így van, nem vitatom a döntéseket. Semmit sem kértem azért, hogy maradjak, mivel sehova nem akarok elmenni. Olyat is hallottam, hogy apám egyeztetett a Chelsea-vel vagy a Manchester Uniteddel. Mindez hazugság, és azt akarom, hogy ezt az emberek tudják” - nyilatkozta Messi az Atlético Madrid ellen 3–1-re megnyert bajnoki találkozó után.