Sport

Győzelemmel búcsúzna Pep Guardiola

Labdarúgás. A bajnok Bayern, a Juventus, a Paris SG és a Barcelona a kupát is megnyerheti - A Manchester United javítana a döntőben

Szombaton Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban, vasárnap pedig Spanyolországban is a kupadöntővel fejeződik be a klubidény. A bajnokok közül a Bayern München, a Juventus, a PSG és a Barcelona is duplázhat.

Az első Football Association Challenge Kupát 1872-ben rendezték meg, abban az évben, amikor a magyar országgyűlés megszavazta Buda és Pest egyesítését. Száznegyvennégy éve az első FA-kupa-döntőt kétezer néző előtt a Wanderers nyerte 2–0-ra a Royal Engineers ellen, Londonban.

A legtöbb néző, 126 ezer 1922-ben látta a finálét, amikor a Bolton Wanderers 2–0-ra legyőzte a West Ham United csapatát.

Az idei döntőt két csalódott csapat játssza: a Manchester United csak az ötödik, a Crystal Palace a 15. lett a bajnokságban. A két együttes 1990-ben már találkozott a fináléban, 3–3-as döntetlen után a megismételt meccsen az MU 1–0-ra nyert. Most is a manchesteriek az esélyesebbek, a gyengébb bajnoki és nemzetközi szereplés után nagy szükségük lenne a kupagyőzelemre, habár lehet, hogy ez sem menti meg Lous van Gaal edzőt a kirúgástól. A holland szakember szerint nem ő, hanem a szurkolók a hibásak, hiszen az igényeik, elvárásaik. „Amikor elkezdtem a munkát, elmondtam, hogy egy átalakuló csapattól nem lehet bajnoki győzelmet várni. A szurkolók túl sokat akarnak” – érvelt Van Gaal. Mindenesetre, ha az MU ma veszít, azt a szurkolók soha sem bocsátják meg az edzőnek.

A Német Kupa csak 82 éves, a mai döntő két csapata közül a Bayern München tizenhétszer, a Dortmund háromszor nyerte el. A Bundesliga két élcsapat az elmúlt nyolc évben háromszor csatázott a fináléban, s a Bayern kétszer, a Dortmund egyszer győzött. Ezúttal is a Bayern az esélyesebb, s Müllerék azért is hajtani fognak, hogy távozó edzőjük, Pep Guardiola kupagyőzelemmel búcsúzzon. A döntőben utoljára erősíti a válogatott védő, Mats Hummels a Borussiát, mert 38 millió euróért megvette a Bayern.

Kupadöntők. Szombat. FA-kupa: Crystal Palace–Manchester United 18.30 óra (tv: Sport2). Német Kupa: Bayern München–Dortmund 20 óra (Sport1). Olasz Kupa: 20.45: Milan–Juventus 20.45 (Digisport1). Francia Kupa: Marseille–Paris SG 21. Vasárnap. Spanyol Kupa: Barcelona–Sevilla 21.30 (Digisport1).


A német szövetség is vehetett szavazatokat

Wolfgang Niersbach, a német szövetség korábbi elnöke nem lehet ott a kupadöntőn, mert Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai bizottsága kétéves eltiltást kért ellene. A vád szerint Niersbach tudtával a németek szavazatokat vásároltak a 2006-os világbajnokság helyszínének 2000-es kijelölése előtt, a 24 tagú végrehajtó testületből négy ázsiai tag pénzt kapott tőlük. A Spiegel azt írta, Franz Beckenbauer, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke, valamint Niersbach is tudott a megvesztegetésről. A tíz évvel ezelőtti világbajnoksággal kapcsolatban a német ügyészség és adóhatóság, valamint a svájci szövetségi ügyészség is vizsgálatot folytat.
(BF)