Sport

Gyanúsan sok világklasszis sportoló asztmás

Kerékpár. Tiszeker Ágnes: Chris Froome doppingvétséget követhetett el

Természetesen nem ismeri el a négyszeres Tour de France-győztes Chris Froome, hogy bármilyen doppingszabályt megsértett volna. A brit kerékpározóról szerdán derült ki, hogy a Vuelta a Espana körversenyen adott vizeletmintájában túl magas volt a szalbutamol-szint.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) közlése szerint a szeptember 7-én adott mintában az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol szintje a megengedett érték kétszerese volt. „Megértem, hogy ez hír sokként érte az embereket – mondta Froome a BBC-nek adott interjúban. – De természetesen semmilyen szabályt nem szegtem meg.”

A brit kerekes engedéllyel használja a készítményt, a Vueltán azonban elmondása szerint „rosszabbodott az állapota”, így csapatának, a Sky orvosának javaslatára és engedélyével növelték a megszokott adagját. Mint mindig, ezúttal is nagyon figyeltünk arra, hogy ne használják többet a megengedett adagnál - nyilatkozata a 32 éves kerékpáros, aki elmondása szerint tíz éve versenyez az asztmájával.

Felvetésünkre, hogy gyanúsan sok az asztmás élsportoló, aki engedéllyel használhat teljesítményfokozó szert, Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidoppingcsoport (MACS) vezetője elmondta, hogy sajnos a környezeti ártalmak miatt egyre több olyan fiatal is asztmás, aki sportol. A betegséget csak szakorvos állapíthatja meg, s ha a sportoló a doppinglistán szereplő gyógyszert használ, arra engedélyt kell kérnie a nemzetközi szövetségtől. „Ezzel az engedéllyel Froome ugyan rendelkezett, de ha megengedett érték kétszeresét mutatták ki, akkor az egyértelműen doppingolásnak számít. Ugyanis ha a kerékpárosnak olyan súlyos asztmás rohama volt, amely indokolta szalbutamol adagjának a növelését, akkor mentőt kellett volna hívni, de legalábbis jelenteni a versenybíróságnak. Tehát egyértelmű, hogy doppingvétség történhetett.”
Ha az illetékesek is úgy döntenek, hogy doppingvétséget követett el a brit világklasszis, megfosztják a Vuelta-győzelmétől, és nem indulhat a jövő évi Touron. w