Sport
Guardiola szerint is a család az első
Labdarúgás. David Silva továbbra is szenzációs formában játszik, miközben gyakran hazatér Valenciába, beteg kisfiához

A belga védő jól számol, Pep Guardiola együttese akár április hetedikén, a Manchester United elleni hazai derbin bebiztosíthatja elsőségét. A kékek addig egyetlen bajnokit játszanak, az Evertonnal. A kieséstől fenyegetett Stoke ellen mindkét gólt David Silva szerezte, akivel kapcsolatban Guardiola éppen a napokban jelentette be, hogy nem utazik el a csapat a válogatott mérkőzések alatt tartandó dubaji edzőtáborába, s egyébként is, többször is felmentést kapott az edzések alól a napokban, hogy minél többször hazatérhessen Valenciába. Silva már decemberben mulasztott néhány meccset, s aztán január elején el is árulta távolléte okát, de ez csak most kapott nagyobb nyilvánosságot. Az előző év végén megszületett fia, Mateo jóval az optimális idő előtt jött a világra, életveszélyben volt, s talán még van is. A futballista engedélyt kapott Guardiolától arra, hogy amikor szükségét érzi, hazautazzon. „David Silva kiváló profi, aki tisztában van azzal, hogy hosszú távon nem tudja megtartani a formáját edzések nélkül. Amikor velünk van, mindig a legszorgalmasabbak között látom. Ám ez nehéz periódusa az életének, amelyben támogatnunk kell. Én is elmondtam többször, mindannyian úgy gondoljuk, hogy a futball nagyon fontos, de van, ami annál is fontosabb. A csa- lád az első” – mondta Guardiola.
David Silva nyolc bajnoki gólt lőtt ebben az idényben, ennél többet mindössze egyszer, 2014–2015-ben szerzett. Így felelt a Stoke elleni meccs után arra a kérdésre, hogyan tud ilyen lelki teherrel ilyen jól futballozni: „Magam sem tudom. Ha játszom, elfelejtek minden mást. Szeretek futballozni. A magánéletem nagyon nehéz, de a fiam óriási harcos, s egyre jobban van.”
A Manchester City 85 gólnál tart a bajnoki idényben, a Premier League történetében csupán tizenegy csapat szerzett ennél többet – a teljes szezonokat tekintve. Guardiola csapatának teljesítményére jellemző, hogy már a harmincadik fordulóig hárommal túlszárnyalták a 2016-2017-es idényben szerzett góljaik számát, s még gyűjthetnek huszonnégyet. Gabriel Jesus még mindig nem játszott elveszített mérkőzésen a Premier League-ben. w
Premier League, 30. forduló. Stoke–Manchester City 0–2. Az élcsoport: 1. Manchester City 81 pont, 2. Manchester United 65, 3. Tottenham 61, 4. Liverpool 60. Bundesliga, 26. forduló: Werder Bremen–Köln 3–1. Primera División, 28. forduló: Alavés–Betis 1–3.