Sport
Folytatódik a világelsők uralkodása
Tenisz. Serena Williams hatodszor, Novak Djokovic pedig ötödször győzött az ausztrál nyílt bajnokságon Melbourne-ben

A két év múlva már veterán korú, 33 éves Serena Williams úgy ünnepelte melbourne-i hatodik, pályafutása 19. Grand Slam-győzelmét, mint egy tinédzser, ugrált örömében a Rod Laver Arénában. A női egyes szombati döntőjében az orosz Marija Sarapovának nem sikerült ugyanis megszakítania negatív sorozatát Williams ellen, sorozatban tizenhatodszor kapott ki, ezúttal 6:3, 7:6-ra amerikai riválisától. A nőies alkatú Sapapova és az erős testalkatú Williams döntőjét nézve, a kívülálló azt hihetné, hogy az amerikai világelső sikerét csak nagyobb fizikai erejének köszönheti, hiszen szervái 20-30 kilométeres sebességgel gyorsabbak ellenfeléinél, s míg a fináléban 18 ászt ütött, riválisa csak ötöt. A világelső azonban még mindig nagyon gyors, fejben pedig nagyon erős. A második szett rövidítésében Willams 4–1-es előnybe került, de utána kétszer is hibázott, s Sarapova kiegyenlített. Serena azonban nem bosszankodott, nem csapkodta az ütőjét, sőt még akkor sem reklamált, amikor meccslabdához jutott, és tökéletesnek tűnő ász szerváját a bíró nem adta meg, mert a labdája hálót ért. Williams hihetetlen összpontosítással másodszor is ugyanoda ütötte a szerváját, amely ász lett, s ezzel nyerte meg 19. Grand Slam- és hatodik Australian Open-trófeáját.
A teniszkirálynő nagyon sportszerűen elsőként Sarapovát méltatta: „Gratulálok Marijának, nagyon jól játszott, különösen a második szettben. Maximális játékra kényszerített, így a döntő a nézőknek a női tenisz csemegéje lett. Köszönöm Istennek, hogy segített, hogy erőt adott. Amikor gyerekként elkezdtem teniszezni, s nem volt másom, csak egy ütőm, labdám meg a hitem, nem gondoltam volna, hogy egyszer tizenkilencszeres Grand Slam-győztes lehetek. Természetesen jó lenne utolérni a huszonkét elsőséggel csúcstartó Steffi Grafot. De ez nagyon nehéz lesz, hiszen sok a feltörekvő tehetséges fiatal játékos. Ezért csak az a célom, hogy a huszadik trófeát megszerezzem.”
A csalódott Sarapova – aki 2004-ben, 17 évesen a wimbledoni döntőben nyert utoljára Williams ellen – szintén gratulált ellenfelének. „Serena élete legjobb teniszét nyújtotta ma. Már igen régóta nem sikerült megvernem, de mindig nagy örömmel lépek pályára ellene, mert ő a legjobb, és én a legjobb ellen szeretek játszani.”
A férfi egyes fináléjában tegnap Andy Murray negyedik melbourne-i döntőjét is elveszítette a világelső Novak Djokovic ellen. Pedig a meccs úgy kezdődött, hogy az örök második skót játékosnak esetleg sikerülhet a bravúr. Az első játszmában bátran és pontosan játszva megnyerte adogatásait, a rövidítésben is 2–0-ra vezetett, de Djokovic fordítani tudott. A második szett is rövidítésben dőlt el, de ezúttal Murray javára. Sőt, a harmadikban játszmában mindjárt elnyerte a szerb adogatását, hozta a sajátját, s 2:0-ra vezetett. A világelső azonban kiegyenlített, majd 3:3-nál a skótnak bréklabdája volt, ezt azonban nem tudta kihasználni. Mint kiderült, ez lelkileg nagyon megviselte, mert ezután Djokovic sorozatban kilenc szettet megnyert, s a negyedik játszmában már nagy fölénnyel győzött 6:0-ra. Döntő volt, hogy Murray második adogatásai „nőiesen” lassúak voltak, ezért 41-ből csak 14 pontot szerzett (34 százalék), míg ellenfele 55-ből 34-et (62 százalék).
A szerb világranglista-vezető visszafogottan ünnepelte, hogy az ötödik melbourne-i döntőjét is megnyerte, amivel a nyolcadik Grand Slam-trófeáját megszerezte, s így utolérte az örökranglistán Jimmy Connorst és Andre Agassit. „Először is gratulálok Andynek, aki nagyon jól játszott – mondta Djokovic. – És gratulálok az eljegyzéséhez is. Amióta megnősültem, gyerekem lett, teljesen másképpen gondolkodom. Köszönöm a csapatomnak, hogy ennyire elnézők velem, és hogy mindenben segítik a felkészülésemet. Nélkülük nem tudtam volna győzni.”
Egy nagy visszatérő, a 34 éves, korábbi világelső svájci Martina Hingis az indiai Leander Paesszel 6:4, 6:3-ra nyert a Kristina Mladenovic, Daniel Nestor francia, kanadai kettős ellen a vegyespárosok döntőjében.
Australian Open, férfi egyes, döntő: Djokovic (szerb, 1.)–Murray (brit, 6.) 7:6 (7-5), 6:7 (4-7), 6:3, 6:0, vegyespáros, döntő: Hingis, Paes (svájci, indiai, 7.)–Mladenovic, Nestor (francia, kanadai, 3.) 6:4, 6:3,
férfi páros, döntő: Bolelli, Fognini (olasz)–Mahut, Herbert (francia) 6:4, 6:4,
női egyes, döntő: Serena Williams (amerikai, 1.)–Sarapova (orosz, 2.) 6:3, 7:6 (7-5).