Sport
Fellebbezett, Joseph Blatter nem adja fel
Labdarúgás. Michel Platini mellett kiáll az UEFA

Lassan már a FIFA zürichi irodájának a takarítójáról is kiderül, hogy megvesztegették, de Joseph Blatter elnök úr „mossa kezeit”, és nem hajlandó távozni. A The Times című angol lap szerint Blatter nem akarja elfogadni, hogy a FIFA etikai bizottságától piros lapot kapott. Ügyvédje, Richard Cullen bejelentette, hogy a határozat ellen fellebbezést nyújtottak be, amelyről a bermudai Larry Mussenden vezette fellebbviteli bizottságnak kell majd döntenie. Blatter ezzel együtt csütörtökön este elhagyta a FIFA zürichi központját.
A 79 éves svájci sportdiplomata magával ránthatja a februári FIFA-elnök-választás esélyesét, Michel Platinit, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökét is, akit az etikai bizottság szintén mindenféle futballal kapcsolatos tevékenységtől kilencven napra eltiltott. A büntetés oka, hogy a svájci rendőrség vizsgálata szerint Platini kétmillió svájci frankot kapott a FIFA-tól 2011 februárjában. Blatter szerint az UEFA elnökének a milliók tanácsadásért jártak. A francia sportvezető azzal magyarázta a kifizetést, hogy az 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg kilenc évvel később a neki járó pénzt. A gyerekes magyarázat ellenére az UEFA végrehajtó bizottsága kiállt Michel Platini mellett, s közölte: minden szükséges lépést megtesz, hogy tisztázza őt. Blatter felfüggesztése után a rangidős alelnök, a 69 éves kameruni Issa Hayatou irányítja most a szervezetet, aki ellen amúgy a korrupciós gyanú miatt korábban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság indított vizsgálatot. A FIFA végrehajtó bizottsága várhatóan a jövő héten dönt arról, hogy tart-e rendkívüli ülést Joseph Blatter elnök és Michel Platini alelnök felfüggesztése miatt.