Sport

Falcao igazán nagy fogásnak ígérkezik

Labdarúgás. Bevásárolt a Manchester United, Muszbek Mihály sportközgazdász szerint „tágul az olló” az európai klubok között

Európa legtöbb országában szeptember elsején befejeződött az átigazolási időszak, amelynek legérdekesebb üzlete az utolsó órákban köttetett. Radamel Falcao, a Monaco kolum­biai támadója nem a Real Madrid vagy a Manchester City játékosa lett, hanem kölcsönben a Manchester United csapatában folytatja pályafutását, ahol percenként harmincnégy fontot (13 532 forint) fog keresni.

falco
Radamel Falcao elbúcsúzott a Monaco szurkolóitól (Fotó: Reuters/Eric Gaillard)

Rég volt olyan élénk az európai futballpiac, mint az elmúlt hónapokban, amikor több ezer játékos igazolt át. Az angol Premier League-ben érdekelt klubok a nyári átigazolási szezonban összesen 835 millió fontot (331,5 milliárd forint) költöttek új futballistákra. Ezzel az angol bajnokság toronymagasan végzett a lista élén, amelynek második helyét a Primera División foglalja el, ugyanis a spanyol egyesületek 425 millió fontért (168,7 milliárd forint) igazoltak játékosokat.

A Manchester United vezetői nem fukarkodtak, az angol klub közel kétszázmillió eurót költött erősítésre. Nem elég, hogy a MU játékosa lett Ander Herrera, Luke Shaw, Marcos Rojo, Ángel di María és Daley Blind, az átigazolási időszak utolsó óráiban megszerezték Radamel Falcaót, aki szombatig a Real Madrid, majd vasárnapig a Manchester City játékosának érezhette magát.

Az AS Monaco kolumbiai válogatott csatára egy évre kölcsönbe érkezik a manchesteri klubhoz, amely ezt követően megvásárolhatja a csatárt. Sajtóértesülések szerint a Vörös Ördögök hatmillió fontot fizettek a játékos kölcsönzéséért. „Nagyon boldog vagyok, hogy a Manchester Unitedben folytathatom. Ez a világ legnagyobb klubja, amely szeretne visszatérni a csúcsra. Várom már a közös munkát Louis van Gaallal és a csapattársakkal” – nyilatkozta a 28 éves Falcao, aki egy súlyos térdsérülés miatt nem lehetett ott a brazíliai világbajnokságon.

A brit Telegraph című napilap honlapjának beszámolója alapján a dél-amerikai támadó 346 ezer fontot (137,7 millió forint) keres majd hetente. Ez napi 49 és fél ezer fontot jelent (19,7 millió forint), percenként pedig 34 fontot (13 532 forint).

A dél-amerikai klasszis megszerzésével szinte egy időben az MU bejelentette, hogy eladta Danny Welbecket, a gárda angol válogatott csatárát az Arsenalnak, amely 16 millió fontot fizetett a 23 éves táma­dóért. A Unitedre mindenesetre ráfért az erősítés, a bajnokságban csak két pontot szerzett három forduló alatt, míg a Ligakupában szégyenszemre 4–0-ra kikapott a harmadosztályú Milton Keynes Dons csapatától, s kiesett.

A bajnoki címről álmodó Chelsea tulajdonosa, Roman Abramovics sem sajnálta a pénzét: az Atlético Madridnak 38 millió eurót fizetett a spanyol-brazil Diego Costáért és húszmilliót a brazil Filipe Luísért, a Barcelonától pedig harminchárommillióért megvette a spanyol Cesc Fabregast.

A Bayern München viszont nem költött sokat. A lengyel válogatott Robert Lewandowski szerződése lejárt a Dortmundnál, így ingyen került a bajnokcsapathoz, a Real Madridnak eladott Toni Kroos árából pedig megvették a Romától Mehdi Benatiát és a Barcelonától Xabi Alonsót.

Muszbek Mihály sportközgazdász szerint a nyári átigazolási árakat jelentősen befolyásolta a világbajnokságon nyújtott teljesítmény, például a kolumbiai James Rodríguezért sem fizetett volna a Real Madrid nyolcvanmilliót, ha nem lett volna a világbajnokság gólkirálya.

„Mivel a magyar válogatott ezúttal sem vett részt a világbajnokságon, a focistáink piai értéke tovább csökkent – magyarázta a szakember. – A világklasszisok ára viszont tovább nőtt, de úgy látszik, többségében megérik a pénzüket. A walesi válogatott Gareth Bale 91 millióért igazolt tavaly a Real Madridhoz, és a mezeladásokból, a csapat jó szerepléséből és a BL megnyeréséből egy év alatt a vételára felét már behozta. Az európai élcsapatok a nyáron tovább erősítettek, így a többiek csak statiszták lehetnek a nemzetközi kupákban. Ez a folyamat, úgy látszik, megállíthatatlan, a gazdag klubok egyre gazdagabbak lesznek, a szegények pedig egyre szegényebbek. Persze az átigazolások pénzbeli nagyságát befolyásolja, hogy ki a tulajdonos. A United költekezését például a dúsgazdag amerikai Glazer család fedezi.”

Ehhez azért azt is hozzátehetjük, hogy a United – a bankkölcsönökhöz folyamodó Barcelonával és Real Madriddal ellentétben – kitermeli az átigazolásra fordított összeget…

Az utolsó átigazolási nap magyar vonatkozású híre volt, hogy a Liverpool magyar középpályása, a 21 éves Adorján Krisztián három évre az olasz harmadosztályú Novarához szerződött.
16ograf
Az MTK nagy tehetségnek tartott focistája öt éve lett az angol sztárcsapat játékosa, de az első együttesben soha nem játszhatott, tavaly kölcsönadták a holland Groningennek, amelyben 19 meccsen három gólt lőtt, s az idény végén nem tartottak rá igényt.

Muszbek Mihály szerint Adorján esete is bizonyítja, hogy ha egy játékos 16 éves koráig nem kap megfelelő képzést, akkor hiába kerül angol élcsapathoz, ott sem tudja bepótolni a hiányosságait. A sportközgazdász szerint a magyar élvonal színvonalát tovább ronthatja, hogy a klubok egyre több olyan afrikai labdarúgót szerződtetnek, aki a nyugati harmad- és negyedosztályú csapatokban játszottak. És az sem hozhat javulást, hogy a külföldön leszerelő egykori magyar „tehetségek” hazaigazolnak, tisztelet a kevés kivételnek.