Sport
Ezredszer győzött Roger Federer
Tenisz. A svájci világklasszis izgalmas mérkőzésen verte meg vasárnap a kanadai Milos Raonicot a brisbane-i ATP-torna döntőjében

Tizenhét Grand Slam-győzelemmel minden idők legeredményesebb férfi teniszezője Roger Federer, aki harminchárom évesen is sikeres, újabb és újabb csúcsokat dönt vagy közelít meg. Sikerének egyik titka, hogy számára a játék, a győzelemért való küzdelem kifogyhatatlan motivációt jelent, így legendaként is úgy tud örülni minden győzelmének, mint amikor tizenhét évesen először nyert a felnőttek között. Az első helyen kiemelt svájci sportoló a hét végi döntőben a harmadikként rangsorolt kanadai Milos Raonicot győzte le három játszmában, 6:4, 6:7 (2–7), 6:4-re.
„Ez kétségtelenül különleges pillanat. Ezt a meccset sosem felejtem el” – nyilatkozta a brisbane-i ATP-torna döntője után Federer, aki izgalmas mérkőzés után ünnepelhetett. Az első szett elvesztése után a kanadai játékos kiegyenlített, majd a döntő játszmában 5:4-es Federer-vezetésnél Raonic kettős hibával juttatta meccslabdához a svájcit, majd a következő labdamenetben a hálóba ütötte a labdát. A 33 éves világranglista-második Federer önfeledten ünnepelte ezredik egyéni sikerét – egyben pályafutása 83. tornagyőzelmét, amit 125 döntő alatt érte el.
Federer 1998-ban nyerte meg első egyes meccsét profiként, a toulouse-i tornán a francia Guillaume Raoux-t győzte le 6:2, 6:2-re. Több mint tizenhat évvel később pedig már az ezres határt is elérte. „Mindenképpen nyerni akartam, hiszen a nézők többsége az én győzelmemért jött ki a fináléra, és egyébként is különleges pillanat az, ha az ember egy ATP-döntőben ünnepelheti az ezredik sikert. Nagyon élveztem itt, Brisbane-ben a játékot az elmúlt években, most még különlegesebb és kedvesebb nekem ez a város.”
Sikerének titkát riválisai közül talán az amerikai teniszező, James Blake fogalmazta meg a legjobban: „Roger kedves fiú a pályán kívül is. Ő igazi példakép. Jóindulatú, barátságos és udvarias. Ha nem lenne ilyen jó ember, akkor könnyebb lenne ellene fordulni, mert az emberi természet olyan, hogy térdre akarja kényszeríteni azokat, akik a csúcson vannak. De őt senki nem akarja megtörni. Ő egyszerűen túl szimpatikus ember ahhoz. Ez teszi olyan könnyűvé azt is, hogy szurkoljunk neki.”
A nyílt bajnokságok kezdete, vagyis 1968 óta az amerikai Jimmy Connors (1253 győzelem) és a cseh Ivan Lendl (1071) után Federer a harmadik játékos, aki az ezredik győzelmen van túl. Összehasonlításul a jelenlegi élmezőnyből a világelső, huszonhét éves szerb Novak Djokovics 606-nál, a huszonnyolc éves spanyol Rafael Nadal 706-nál jár.
Babos Tímea nem jutott a főtáblára
Babos Tímea harmadik mérkőzését elvesztette a selejtezőben, így nem jutott főtáblára a sydneyi, 731 ezer dollár összdíjazású kemény pályás tenisztornán. A világranglistán 96. magyar játékost a kvalifikáció utolsó fordulójában a szlovén Polona Hercog (94.) győzte le három játszmában. Így Babos csak párosban főtáblás Sydneyben, a francia Kristina Mladenovic oldalán az első fordulóban a Michaella Krajicek, Barbora Zahlavova-Strycova holland-cseh kettőssel találkozik. (MTI)