Sport
Ez könnyű edzőmeccs volt
Kézilabda. Jó rajt az Európa-bajnoki selejtezőn

Az Eb-selejtezők nyitófordulójában a szlovák válogatott érkezett Dabasra, amely ellen tizenhárom győzelem, két döntetlen és egy vereség volt együttesünk mérlege.
Az újabb győzelem ugyan egy percig sem forgott veszélyben, annak ellenére, hogy Szucsánszkiék hullámzó teljesítményt nyújtottak, például Tomori Zsuzsanna csak a 23. percben dobta az első gólját, s Bulathék két büntetőt is kihagytak. Bódi, Szamoránsky pontosabban célzott, Kiss Éva pedig jól védett, így csapatunk a szünetben 15–8-ra vezetett.
A második félidőben Mayer Szabina és Kovacsicz Mónika góljaival több mint tízgólos lett az előny, s a várakozásnak megfelelően csapatunk biztosan győzött 32–19-re. Németh András nem titkolta, hogy csak az eredménnyel elégedett, mert együttesünk játéka hullámzó volt, kapusaink viszont jól védtek. A kapitány szerint a beállósaink eredményesen játszottak, az átlövéseken viszont javítani kell. A következő ellenfél vasárnap idegenben Finnország lesz, amely 29–12-re kikapott a lengyel válogatottól.
Vezetőedző-csere a Dunaújvárosi Kohásznál
A Dunaújváros női csapta négy győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel ugyan nem szakadt le a harmadik helyért folyatott versengésben a bajnokságban, a klub vezetése mégis úgy határozott, hogy felmenti Mátéfi Esztert a felnőttcsapat vezetőedzői posztjáról, s egyben megbízta György László utánpótlás-vezetőedzőt, hogy a jövő hét elejéig irányítsa a felnőttek munkáját. A korábbi szövetségi kapitánynak a dunaújvárosi utánpótláscsoportoknál ajánlottak vezetői feladatot. (MH)