Sport

Eltékozolta előnyét a Veszprém

Kézilabda. Fordított a Szeged a Bajnokok Ligája dániai nyolcaddöntőjében

Hiába vezetett a Veszprém négy góllal is, végül csak 23–22-re nyert a Zagreb otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Az eredmény szoros ugyan, de mégsem lett igaza Silvio Ivandijának, a horvát csapat vezetőedzőjének, aki a párharc előtt azt mondta, hogy meg fogják nehezíteni a Veszprém dolgát. A magyar bajnokcsapat saját magának köszönheti, hogy már az első mérkőzésen nem döntötte el a továbbjutást. Hiába vezetett négy góllal is, elég volt néhány eladott labda, három kihagyott büntető, s Zagreb felzárkózott, s az utolsó percben a döntetlenért támadhatott. A harminc százalékkal védő Mirko Alilovic, a Veszprém kapusa szerint nem lehetnek nyugodtak, keményen kell készülnünk a szombati visszavágóra, mert a párharcnak még nincs vége.

A Szeged a Silkeborg vendégeként csatázott a nyolc közé jutásért. A csongrádiak nagyon elrontották az első félidőt, a 21. percben már 10–4-re, a szünetben 13–8-ra vezettek a dánok. A második játékrészre minden megváltozott, a Szeged magára talált, s ezt a 30 percet 18-11-re megnyerve kétgólos előnyt harcolt ki idegenben. A végeredmény: Silkeborg–Mol-Pick Szeged 24–26 (13–8).