Sport
Először játszott államelnök országa nemzeti tizenegyében
Weah futballtörténelmet írt
Weah-nek ez volt a 61. válogatott fellépése. A Monroviában rendezett találkozót a libériai szövetség azért szervezte, hogy visszavonultassa Weah 14-es számú mezét, az elnök pályára lépése ugyanakkor meglepetést okozott a nézőknek, akik hatalmas üdvrivalgással fogadták az egykori sztárcsatárt. Ez volt az első alkalom a futballtörténelemben, hogy regnáló államelnök az ország labdarúgó A-válogatottjában pályára lépett. Weah – akit december végén nagy többséggel választottak meg Libéria államfőjének – játszott többek között az AS Monacóban, a Paris Saint-Germainban, az AC Milanban, a Manchester Cityben és a Chelsea-ben is, 1995-ben pedig megkapta az Aranylabdát, illetve a FIFA év játékosa díjat.