Sport

Elhunyt az olimpiai bajnok Németh Angéla

Gyász. A gerelyhajítás egykori magyar királynője huszonkét évesen már aranyérmes lett Mexikóban

Hatvannyolc éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Németh Angéla olimpiai bajnok gerelyhajító.

nemeth
fotó: MH

Koltai Jenő kivételes képességű tanítványa már huszonkét évesen feljutott a csúcsra, 1968-ban Mexikóvárosban 60,36 méteres dobásával olimpiai aranyérmet nyert. Ugyanebben az évben a Testnevelési Főiskolán tanári oklevelet szerzett, visszavonulása után az Eötvös Loránd Tudományegyetem, majd az Állatorvostudományi Egyetem testnevelő tanára volt. Az elhunyt bajnokot a Magyar Olimpiai Bizottság és a fővárosi önkormányzat saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés.

A Testnevelési Főiskola legendás tanára és edzője, Koltai Jenő ismerte fel a kosárlabdázásban ifjúsági válogatott lány kivételes tehetségét, aki a dobópápa tanácsára a gerelyhajítást választotta. Első magyar bajnokságát 1968-ban nyerte meg, majd 60,20 méteres országos csúccsal, világranglista-vezetőként érkezett az olimpiára Mexikóvárosba. Újoncként is elviselte az esélyesség terhét, második kísérletével elért 60,36 méteres dobásával, országos csúccsal győzte le a címvédő román Mihaela Penest.

A következő évben, 1969-ben újból magyar bajnok lett, s egyben 60,58-javította az országos csúcsot. Később férjhez ment Ránky Mátyáshoz, a többszörös válogatott kosárlabda-szakemberhez. Athénban már Ránky Mátyásné néven nyert Európa-bajnokságot. Ezután a házaspár gyereket vállalt, majd az olimpiai bajnok 1971-ben újra edzésbe állt. Megnyerte a harmadik magyar bajnokságát is, majd a helsinki Eb-n negyedik lett, ezután vállfájdalmai miatt felhagyott a gerelyhajítással, és visszatért első szerelméhez, a kosárlabdához.

Tavaly támadta meg a gyógyíthatatlan betegség, s kórházban nyilatkozva elmondta, nem bánta meg, hogy hűtlen lett a kosárlabdához: „Ugyan imádtam csapatban játszani, de a kosárlabdában nem érhettem volna el jelentős sikereket. Az atletikus képességeim ugyan megvoltak, hiszen gyors voltam, magasra ugrottam, de a dobásokban voltak hiányosságaim. Be kellett látnom, Jenő bácsinak volt igaza.”

Az 1968-as évről a lapunknak adott interjúban így mesélt: „Minden pillanatára még ma is úgy emlékszem, mintha két napja történt volna. A szakemberek és a sportvezetés talán dobogós eredményt várt tőlem. Úgy voltam vele, hogy nem is baj, ha nem várnak tőlem aranyat, mert legalább nincs mázsás teher a vállamon. A győztes dobást a második sorozatban produkáltam. Emlékszem, még a nap is kisütött a döntő kezdetére.” Isten nyugosztalja bajnokunkat!