Sport

Elhunyt Konrád János olimpiai bajnok

Szomorú hír érkezett: 74 évesen elhunyt Konrád János, olimpiai bajnok vízilabdázó.

Nem csak kiváló sportoló volt, hanem edző, sportvezető, valamint állatorvos is, aki a sportsajtóban Konrád II. János néven vált ismertté.

1956-tól a Budapesti Lokomotív, illetve a BVSC, 1964-től a Budapesti Honvéd, 1970-től a Vasas Izzó, majd 1976-tól az OSC sportolója volt. Úszásban és vízilabdában is versenyzett, játszott. 1959-től 1973-ig 123 alkalommal szerepelt a magyar vízilabda-válogatottban. Három olimpián vett részt, 1964-ben Tokióban tagja volt az olimpiai bajnoki címet nyert magyar csapatnak. Az 1960-as olimpián 100 méteres hátúszásban is versenyzett. Az aktív sportolástól 1976-ban vonult vissza. Ezt követően az OSC pólósainak edzője lett, s 1978-ban csapatával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját és a Szuper Kupát is. 1981-től a kuvaiti válogatott szövetségi kapitánya volt, 1985-ben hazatért, s a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya lett. Irányítása alatt a magyar csapat egy világbajnoki bronzérmet és három Európa-bajnoki ezüstöt nyert. 1990-től 1992-ig a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, vezetése alatt a csapat világbajnoki bronzot nyert.

Kárpáti György, egykori válogatott társa most így emlékezett vissza Konrád Jánosra. 
Bár tudtam, hogy beteg, nagyon megrázott halálhíre, annál is inkább, mert keddi este még egy asztalnál ültünk egy baráti vacsorán. Késő este Kamuti Jenővel hazaindultam, a többiek még maradtak. Egy bő óra múlva azzal hívott fel Schmitt Pál: Jani meghalt. Remek játékos volt, kitünő sportember és jó barát. Tokióban egészen pompássan játszott, oroszlánrészt vállalt a csapat olimpiai bajnoki aranyából. Számomra különösen kedves játékostárs volt, remekül megértettük egymást, hiszen vidámságával, humorával mindig feldobta a társaságot. Soha nem feledem. Nyugodjon békében!