Sport

Elárulta John Stones a Manchester City győzelmi sorozatának titkát

Premier League

A mérkőzések utáni tökéletes pihenőidőszak és a következő meccsre való széles körű felkészülés az utóbbi tizenöt találkozóján győztes Manchester City labdarúgócsapatának titka, legalábbis John Stones, a csapat védője szerint.

A manchesteri együttes veretlen a mostani szezonban, s az augusztusi, Everton elleni bajnokija (1–1) óta minden mérkőzésén győzött. A Premier League-ben üldözőivel szemben nyolc pont a City előnye, a Bajnokok Ligájában pedig már továbbjutott a legjobb tizenhat közé. „A szakmai stáb nagyon odafigyel a regenerálódásunkra, fittek vagyunk, egészségesek, a mentális állapotunk is remek, ez kell a győzelmi sorozathoz” – mondta Stones. A huszonhárom éves játékos hozzátette: az is hajtja őket, hogy 2014 után ismét bajnokok legyenek, és a 2016-os Ligakupa-siker után újra az övék legyen egy trófea. Az angol válogatott középhátvédjét kezdetben sok kritika érte a teljesítménye miatt, játékát sokan idegesnek, kapkodónak ítéltek, de mostanra stabillá vált a formája, ezt bizonyítja, hogy a City eddig tizenegy bajnokiján mindössze hét gólt kapott, miközben harmincnyolcat szerzett.