Egykoron ász volt a salakon

 Taróczy Balázs arra a legbüszkébb, hogy éveken keresztül a világ első húsz teniszezője között jegyezték (Fotó: Csudai Sándor)

– A teniszt, amelyet fehér sportnak is titulálnak, még ma is valami könnyed elegancia veszi körül. Nos, akkor ön alkatánál, játékstílusánál fogva szinte erre a sportra termett.

– Nyilvánvaló, az otthonról hozott muníció az, ami meghatároz sok mindent. Édesapám hatéves koromban vitt le az UVATERV-be ütögetni, hogy aztán tizennégy évesen a Vasasba kerüljek. Számára ismeretlen fogalom volt a vereség utáni dühöngő hiszti, vagy pláne az afféle csalás, hogy jónak mondunk be egy egyértelmű outot. Miután ilyen közegben nevelkedtem, ezért számomra természetes volt a fair play. Persze ehhez a játékmodorhoz olyan edzők is kellettek – és belőlük rengeteg akadt akkoriban –, akik ugyanebben a szellemben, nagy szeretettel foglalkoztak a fiatalokkal. Én még szedtem labdát annak a Gulyás Istvánnak, akinek emberi tartását, akaratát és sportszerűségét akkoriban minden ütőt ragadó gyerek csodálta. Ma már sajnos nincsenek ilyen példaképek. A srácok – mindenekelőtt szülői biztatásra – nagy lelkesedéssel kölyökkorukban elkezdik a teniszt, hogy aztán kamaszkorukban, megunva a kemény edzéseket, letegyék az ütőt, amit aztán felnőtt fejjel, harminc felett vesznek újra a kezükbe.

– Igazi salakjátékos volt. Mégis, ha az 1972-től induló profi karrierjéről beszélünk, mindenkinek az 1982-es Roland Garosson, Heinz Günthardttal elért vagy még inkább az 1985-ben wimbledoni bajnokságon füvön szerzett győzelme jut az eszébe.

– A nálam öt évvel fiatalabb svájci játékostársammal 1981-ben egy zürichi tornán ismerkedtem meg, ahol kiderült, hogy mindketten partnert keresünk a pároshoz. Közös szereplésünk rögtön sikeresnek bizonyult, már a második indulásunkkor megnyertünk Monte-Carlóban egy kiemelt kategóriájú tornát. Ami pedig a wimbledoni győzelmet illeti, ahogy visszaemlékszem, közel sem a döntő volt a legnehezebb próbatétel. Először is a negyeddöntőben az Annacone–Van Rensburg páros ellen vívtunk idegőrlő csatát, amelyben végül a döntő, ötödik szettet 24–22-re nyertük. Öt óra öt percig tartott a küzdelem, és ez 2006-ig a leghosszabb férfipáros-meccs volt Wimbledonban. Idegőrlő volt, hiszen elég lett volna egyetlen hiba, hogy elbúcsúzzunk a továbbjutástól.

-   Ezután simán ment minden?

– Sajnos nem. Bár nem volt ennyire szoros, de számomra talán ennél is izgalmasabb volt a McNamara–McNamee elleni elődöntő, amely 6:7, 6:1, 6:2, illetve 5:4-es vezetésünknél sötétedés miatt félbeszakadt. Bosszantó és nyomasztó volt, annál is inkább, mert jól ment a játék, ott álltunk a győzelem kapujában, és nem lehetett tudni, hogy vajon másnap fel tudjuk-e venni a fonalat. Engem ez a kényszerű szünet alaposan kizökkentett. A folytatásban én adogattam, és semmi negyvennel kezdtem a játékot, de aztán sikerült fordítani.

– Wimbledont, a Grand Slam legnagyobbikát megnyerni minden teniszező álma. Gondolom ma is büszke rá.

– Természetesen szívesen gondolok vissza rá. De mégsem ezt tartom a legnagyobb sikeremnek. Sokkal inkább arra vagyok büszke, hogy folyamatosan ott tudtam lenni a világ élvonalában, hiszen tíz éven keresztül az egyéni világranglistán az első ötvenben voltam, 1978 és 1982 között az első húsz között jegyeztek. Legjobb helyezésem a tizenkettedik volt, és tizenhárom egyéni és huszonhat páros ATP-tornát sikerült megnyernem.

– Kiemelkedő győzelmei is voltak. Melyikre emlékszi a legszívesebben?

– Barcelonában 1978-ban öt szettben legyőztem Nastasét, később ugyanitt Lendlt is, de Ocean Cityben McEnroe skalpját is megszereztem.

– Wimbledoni győzelmét itthon meglehetősen visszafogottan ünnepelték. Miért?

– Én ezt nemigen tudom megítélni, mert utána nem jöttem haza egyből, Amerikában vettem részt különböző tornákon. Mire újra itthon voltam, már elült a nagy lelkesedés. Azt persze tudtam, hogy sokan izgulták végig a döntőt a tévéképernyők előtt. Aztán amikor Günthardt hónapokkal később Budapestre látogatott, kaptunk Buda István államtitkártól egy-egy szép serleget.

– Harminckét éves korában San Marinóban búcsút mondott az egyéni versenyzésnek, de párosban még ráhúzott négy évet, hogy aztán Stockholmban azt is abbahagyja. A tenisztől azonban nem tudott, nem is akart elszakadni. A legtöbb idejét a szeretett sportjával kapcsolatos szerevezés tölti ki, valamint egy tévécsatornán szakkommentátorként közvetít rangos versenyeket.

– Valóban a MAFC társasági tornájától kezdve a Teniszcsillagok Gálá­jáig sok esemény szervezését vállaltam magamra. Az az igazság, ahhoz, hogy Magyarországon jelentős tornák legyenek, ütőképes hazai versenyzőgárdára lenne szükség. Ennek hiányában marad a gála, ami igazi nagy siker, hiszen a sportág hazai szerelmesei értékelik, hogy élőben láthatják a világ legjobbjait. A két évvel ezelőtti rendezvényre például, amelyen Monfils, Tsonga, Baghdatis és Haas vett részt, már az esemény előtt két héttel elfogyott az összes jegy.

– Egy-egy ilyen gála megrendezéshez, kapcsolati tőke is kell. Nos, gondolom az utóbbiból nincs hiány.

– Valóban, a teniszvilágban ismertségemnek, kapcsolati rendszeremnek is nagy szerepe van abban, hogy a legnagyobb világsztárok is szívesen utaznak Budapestre egy ilyen bemutatóra. A sportot szerető közönség szórakoztatásán kívül, azért is tartom fontosnak ezeket a rendezvényeket, mert az ifjú teniszpalánták élőben is találkozhatnak példaképeikkel, és ez motivációt adhat további pályafutásukhoz, hiszen örök emlék maradhat számukra, ha egy világsztárnak szedhettek labdát. Ezért is döntöttünk úgy, hogy háromszáz-négyszáz gyerek ingyen nézheti meg ezeket a mérkőzéseket.

– Családi élete is olyan fényesen alakult mint sportpályafutása?

– Szerencsére erről csak felsőfo­kokban tudok beszélni. Szerető feleségem, négy remek gyerekem van. És ha ütővel a kezemben a salakra lépek, még ma is boldogság fog el.

Pályakép

Született: 1954. május 9. Budapest. Sportolóként az UVATERV (1961–68), a Vasas (1969–80), a német TC Fürth (1981–86) teniszezője. Tíz éven át benne volt az egyéni tenisz-világranglista első ötvenében, 1978 és 1982 között az első húszban. Tizenhárom egyéni ATP-versenyt nyert, huszonhét párost. Párosban Heinz Günthardttal kétszeres Grand Slam-győztes: az 1981-es Roland Garroson és az 1985-ös wimbledoni teniszbajnokságon is diadalmaskodtak. Szintén Günthardttal háromszoros páros világbajnokság győztesek voltak (WCT World Doubles 1982, 1983 és 1986). Huszonhat páros ATP-tornát nyert meg. Egyéniben tizenhárom tornát nyert, mindet salakos borításon, kétszer bejutott a Roland Garros negyeddöntőjébe.