Sport

Egygólos előny a veszprémi visszavágóra

Kézilabda. Fordulatos vb-selejtező Kraljevóban

A magyar kézilabda jövője szempontjából is igen fontos, hogy a férfiválogatott a szerbek ellen kiharcolja a részvételt a jövő januári, franciaországi világbajnokságra.

A vb-selejtező első mérkőzését Kraljevóban játszották, s némi meglepetésre nem volt telt ház. Nagy Lászlóék aztán el is némították a szerb szurkolókat, mert remekül kezdtek, jól védekeztek, s a házigazdák első gólját Sesun csak a nyolcadik percben dobta (1–4).

A mozgékony Lékai Máté irányításával és góljaival csapatunk az első félidő végén három góllal vezetett (8–13). A második játékrész elején úgy nézett ki, hogy eldől a mérkőzés, mert Ancsinék nyolc góllal elhúztak (10–18), de kettős emberelőnyben a szerb csapat felállt a padlóról, elkezdte ledolgozni a hátrányát, s egy 10–2-re megnyert tízperces szakasz után a 48. percben egyenlített (20–20). Válogatottunk hullámvölgye a Veszprém kilencgólos előnyről elveszített BL-döntőjének nyomasztó emlékét idézte.

Így a hajrá nagyon izgalmas lett, Nagy László zseniális átadásából Császár, Ilyés, majd Bánhidi lőtt fontos gólt. Mikler az utolsó pillanatban még kivédte Nenadic bombáját, s végül sikerült 26–25-re legyőzni a tartalékos szerb együttest. Jövő szerdán a magyar szurkolók nem fognak unatkozni a veszprémi visszavágón.


Kiegyensúlyozott csoportban a magyarok

A magyar női válogatott a montenegrói, a dán és a cseh csapattal került azonos csoportba a december 4. és 18. közötti svédországi Európa-bajnokság pénteki sorsolásán. A válogatott – amelynek irányítását július elsejétől a dán Kim Rasmussen veszi át – csoportelsőként jutott ki az Eb-re, és a malmői csoportba kapott besorolást. Pálinger Katalin, a szövetség női szakágért felelős alelnöke szerint a csoportunk nagyon kiegyensúlyozott. A csoportokból az első három jut a középdöntőbe. (MS)