Sport
Egyedül Tóth Krisztián került közel a dobogóhoz
Cselgáncs. A tizenhat fős magyar válogatottból tizenöt helyezetlenül végzett az olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon Bakuban

Épülnek a dzsúdócsarnokok az országban, kiemelt sportágként a cselgáncs is milliárdos állami támogatást kap, de ennek hatása nem jelentkezik az eredményességben. A tavalyi éremtelen budapesti világbajnokság után versenyzőink nem tudtak javítani, sőt, tovább romlott az eredményességük, mert a 16 fős csapatból csak a 90 kilóban induló Tóth Krisztin küzdhetett éremért, de végül ötödik lett.
Együttesünk a befejező napon sem tudott javítani az új olimpiai versenyszámban, a vegyescsapatok versenyében, mert a nyolcaddöntőben 4–2-re kikapott a francia válogatottól, s kiesett. Karakas Hedvig sérülése miatt csapatunk 0–1-ről kezdte a párharcot, de Gercsák Szabina és Tóth Krisztián győzelmével átvette a vezetést. Szigetvári Mercédesz, Bor Barna és Szabó Frigyes azonban vereséget szenvedett, így a francia csapat továbbjutott a negyeddöntőbe, míg a magyarok helyezetlenül zártak.
Az újabb sikertelen világverseny után Tóth László, a Magyar Judoszövetség elnöke nem vonta le a konzekvenciát, hanem megpróbálta magyarázni a rossz bizonyítványt: „Felemás érzések kavarognak bennem, mert egyfelől többet vártam, több érem is benne maradt a versenyzőkben, mégsem lehetek elégedetlen a társasággal, mert mindenki maximális lelkesedéssel küzdött – nyilatkozta az MTI-nek. – Sajnálom a versenyzőket, mert néhányan egy hajszállal maradtak alul, míg Karakas Hedvig, aki a súlycsoportjában a legjobb ötben van, megsérült. A sorsolás alapján Ungvári Miklós, Csernoviczki Éva és Pupp Réka is odaérhetett volna a dobogóra, de a dzsúdó ilyen kegyetlen sportág.” Tegyük hozzá: a veszteseknek. Az elnök szerint a világbajnokságon méltatlanok voltak a körülmények Bakuban, ilyen színvonalú ellátás és higiénia még egy kisebb meghívásos viadalon sem elfogadható, nem a sportág legrangosabb viadalán.