Sport
Egy lépéssel közelebb a BL–elődöntő
Kézilabda. Három góllal győztek a Veszprémiek
Nagy lépést tett a Veszprém a május 28–29-i kölni négyes BL-döntő felé, és csaka saját hibájából bukhatja el, hogy sorrendben harmadszor játsszon éremért a legrangosabb európai kupában. A negyeddöntő első mérkőzésen Szkopjéban is bebizonyosodott, hogy a kontinens legjobb csapatai között csak az az együttes számíthat sikerre, amelynek erős a játékosállománya. Hiába védte bravúrosan a Vardar kapuját Sterbik Árpád, a Veszprém világklasszis játékosai huszonkilencszer átlőtték az erős macedón védelmi falat. Sajnos ehhez az újabb sikerhez a magyar játékosoknak kevés közük volt. Beszédes a Veszprém gólszerzőinek névsora: Ilic 9 (3), Palmarsson 7, Ugalde 5, Sulic 4, Nagy L. 2, Marguc 1, Sliskovic 1. Tehát a 29 gólból kettőt szerzett magyar játékos.
S természetesen az edző sem magyar, a spanyol Xavi Sabaté vezetésével igyekszik a magyar bajnokcsapat a BL-elődöntő felé. „Nagyon jól védekeztünk az első félidőben, ez volt a kulcs – nyilatkozta a spanyol mester. – De a Vardar erős csapat, és a második félidő első tíz percében gyorsan ledolgozta a hátrányát. Ismét növelni tudtuk az előnyünket, de megint visszajöttek a hazaiak. Végül három góllal sikerült nyernünk, de egy olyan csapat ellen, mint a Vardar, nem jelenthető ki, hogy a párharc véget ért.”
Az öt gólt szerző Cristian Ugalde szerint sem szabad könnyen venniük a visszavágót: „Nehéz meccs volt, végig keményen kellett küzdenünk, de végül sikerült három góllal nyernünk. Ám nem nyugodhatunk meg, hiszen a három gól szinte semmi, hamar ledolgozható.”
Raúl Gonzales, a Szkopje spanyol edzője elismerte, hogy ugyan lett volna esélyünk megnyerni a találkozót, ám a Veszprém fantasztikusan játszott: „Mostantól már csak a visszavágóra koncentrálunk, amelyen mindenképpen jobban kell teljesítenünk, hiszen sem a védekezésünk, sem a támadásaink, sem a leindításaink nem úgy sikerültek, ahogy terveztük.”
Férfi BL, negyeddöntő, 1. mérkőzés: Vardar Szkopje–Veszprém 26–29 (9–12), Flensburg–Kielce 28–28, Zagreb–Paris Saint-Germain 20–28. A párharcok győztesei vesznek részt a május 28-29-i, kölni négyes döntőben.