Sport
Ecclestone rajong Budapestért
Forma–1. Kevesen hitték, hogy megéli a harmincadik születésnapját a Magyar Nagydíj – Dávid Sándor kedvence a 2003-as futam

– Milyen képek ugranak be az első, 1986-os os Magyar Nagydíjról?
– Mindenre emlékszem. Olyan ez, mint az első csók vagy az első szerelem, nehéz lenne elfelejteni. Egyébként már a két évvel korábban elindult előkészületeket is végigéltem. Akkor már nyolc éve közvetítettem Forma–1-et az MTV-nél. Tehát nem túlzás azt állítanom, hogy az első mogyoródi Grand Prix nekem már a tízéves jubileumom volt.
– Hogy sikerült a debütálás?
– Felejthetetlen verseny volt. Nelson Piquet és Ayrton Senna óriási csatát vívott a győzelemért, egymást előzgették. Izgalmasabb futamot nem is álmodhattunk volna.
– Hogyan viszonyultak itthon az emberek a keleti blokk első F1-es nagydíjához?
– Sok ellenzője volt, de még annál is több híve. Jellemzően gazdasági oldalról nem támogatták. Az állam direktben nem adott rá pénzt, arról szó sem lehetett. Így gazdasági társaságot kellett létrehozni, amelybe persze állami nagyvállalatok tették be a nyereségük maradékának a forintjait, meg hitelt is vettek fel. Így hát kapitalista módszerekkel épült fel a szocialista versenypálya.
– Milyen jövőt jósoltak akkoriban a magyar futamnak?
– A világban azt mondták, nem él meg két évet, és itthon sem adtak neki többet a szerződésben rögzített ötnél. Emlékszem, már akkor is a Német Nagydíj után következtünk a naptárban, és a kinti bemutatkozó sajtótájékoztatón olyanokat kérdeztek, hogy lehet-e jegy nélkül húst kapni nálunk, vagy lesz-e elég kenyér.
– Hitte volna a kezdetekkor, hogy a huszadik vagy akár a harmincadik nagydíj is összejön?
– Titkon bíztam benne, de tény, rendkívüli nehézségekkel kellett megküzdeni, már ami a gazdasági oldalát illeti. Az első verseny tízmillió forint nyereséget hozott, ám a hitelek magasabbak voltak, állami segítség pedig nem volt. Sokszor hajszálon múlt, hogy tudjuk-e folytatni. Kilencvenegyben például Bernie Ecclestone bérbe vette a ringet, és ő rendezte a futamot. De már előtte is gondok voltak, akadozott a jogdíjak utalása. Az F1 vezére az első öt évben azzal fenyegetőzött, hogy jövőre már nem jön, elviszi máshova a futamot.
– Lehet annak a híresztelésnek alapja, hogy azért van még versenyünk, mert Ecclestone beleszerelmesedett Budapestbe?
– Ez így van, és ezért nem is izgultunk olyan nagyon, amikor balhézott. Az első pesti tárgyalására érkezett, és mi az akkori Duna-Intercontinental lakosztályába vittük, ahol 1972-ben Liz Taylor tartotta a negyvenedik születésnapját. Bernie-t lenyűgözte a panoráma, azt hiszem, ott dőlt el a nagydíjunk sorsa. Az évek során voltak ugyan anyagi problémák, de a Horn-kormány pénzügyminisztere, Békesi László belátta, hogy a Forma–1 az országnak is nagy reklám, és komoly anyagi bevétel, így támogatta pénzzel. Az Orbán-kormány alatt már minden ment rendben.
- Melyik futam volt önnek a legkedvesebb?
– Ez nem kérdés. A 2003-as, amikor Baumgartner Zsolt a Hungaroringen bemutatkozhatott az Forma–1-ben a Jordan pilótájaként. Fantasztikus hétvége volt. De persze akkor is nagyon boldog voltam, amikor Kesjár Csaba az 1987-es nagydíj hétvégéjén tesztelhette a Zakspeed autóját. Sajnos egy évvel későbbi halálával a remény is kihunyt, hogy belátható időn belül legyen Forma–1-es pilótánk. De végül is megéltem több mint tizenöt évvel később.
– Várja már a jubileumi futamot?
– Nehezen mozgok már, de szombaton biztosan kinn leszek. A nagy tömeg nem vonz, így lehet, otthonról nézem a vasárnapi versenyt.
A Magyar Nagydíj pénteki programja (tv: M4):
10.00-11.30 Forma–1, 1. szabadedzés
12.00-12.45 GP2, szabadedzés
14.00-15.30 Forma–1, 2. szabadedzés
15.55-16.25 GP2, időmérő edzés
16.45-17.30 Porsche Szuperkupa, szabadedzés
17.50-18.35 GP3, szabadedzés
Jules Bianchira emlékezik a Hungaroring
Természetesen a vasárnapi Magyar Nagydíjon is megemlékeznek a múlt szombaton elhunyt Jules Bianchiról, a verseny előtt egyperces csenddel. A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton a rajongói segítségét kérte a Facebook-oldalán abban, hogy milyen felirat kerüljön a sisakjára és az autójára a Marussia korábbi pilótájára emlékezve. „Sajnos nem ismertem elég jól Jules-t, de nagyon megrendített a halála, minden imámban és futamon velem lesz” – mondta Hamilton.