Sport

Dirk Nowitzki kulcsot kapott Dallas városához

A német klasszis több mint húsz éve szolgálja a Mavericks csapatát, de a kosárpályán kívül is sokat tett a helyi közösségért

Nem mindennapi elismerésben részesült a magyar idő szerint csütörtök hajnalban lejátszott Dallas Mavericks-Brooklyn Nets kosárlabda-mérkőzés szünetében a hazai csapat sztárja, Dirk Nowitzki. A német klasszis a pályán mutatott kiemelkedő teljesítményéért, illetve a közösség érdekében tett humanitárius erőfeszítéseiért a város kulcsát vehette át Mike Rawlings polgármestertől.

Nowitzki kulcs
Nowitzki (jobbra) átveszi a város kulcsát Rawlings polgármestertől. Fotó: AFP/NBAE/Getty Images/Glenn James
A Dallas az egyaránt húsz pont fölött dobó Luka Doncic és Harrison Barnes vezérletével 119-113-ra legyőzte a Brooklyn együttesét, a hazai publikum azonban nemcsak a remek eredmény miatt örülhetett: ez az este leginkább Dirk Nowitzkiről szólt, aki immáron több mint húsz éve szolgálja a Mavst, melynek állandó vezére és húzóembere volt idényről idényre. Megbízható, ponterős játéka és szerény személyisége a texasi közönség kedvencévé tette, a parketten és azon kívül elért érdemei elismeréseként pedig most megkapta a város kulcsát.

„Dirk megtestesíti azt az ideált, ami felé minden dallasinak törekedni kellene” – mondta beszédében Mike Rawlings polgármester. „Bármely sportrajongó számára öröm nézi a játékát, hiszen minden esetben a tökéletességre törekszik és 110 %-ot beleadva küzd. Azt viszont sokan talán nem is ismerik fel, Dirk valójában mennyire szorgalmas, szenvedélyes, alázatos és nagylelkű – a pályán és azon kívül egyaránt. Dallas városa igen szerencsés, hogy egy hozzá hasonló vezért tudhat a polgárai között. Igazán kiemelkedő személyiség, olyan ember, aki következetesen a város, a csapattársai és a családja érdekeit helyezi előtérbe a saját érdekei helyett” - méltatta a veterán kosarast a városvezető.

Nowitzki: Még a saját házamhoz sincs kulcsom

„Óriási megtiszteltetés ez a kitüntetés, szép hosszú utat tettem meg idáig. Húsz éve büszkén képviselem a klubot, a várost és a szurkolótábort” - fogalmazott Nowitzki. Dallas az első naptól kezdve támogatott és befogadott engem. Együtt fejlődtünk és minden tőlem telhetőt megtettem, hogy valamit visszaadjak a városnak abból, amit kaptam. Köszönöm nektek” - tette hozzá a 40 esztendős sportember, aki a kulcs átvételekor viccesen megjegyezte: „Pont az öltözőben mondtam valakinek, hogy még a saját házamhoz sincs kulcsom, a feleségem szokta zárni az ajtót” A polgármester is humoránál volt, aki figyelmeztette Nowitzkit, nehogy azt gondolja, hogy a város kulcsával ingyenes parkolás, esetleg vagyonadó-csökkentés is jár.

A Dallas Mavericks vezetőedzője, Rick Carlisle is méltatta néhány szóval játékosát: „Ez egy nagyon rangos elismerés, mind Dirk, mind a klub számára, de ha két évtizeden keresztül úgy teljesítesz, mint ő, bizony előfordul, hogy kapsz hasonló díjakat”

Rekorder és vezér a parketten

Nowitzki számos rekordot tart a dallasi csapat történetében: övé a legtöbb szerzett pont (31187), a legtöbb lejátszott meccs (1440), a legtöbb játékperc (50573), a legtöbb lepattanó (11331), védekező lepattanó (9868), mezőnykosár (11034), jó hárompontos-kísérlet (1918), értékesített büntető (7201) és blokkokban (1263) is ő viszi a prímet. Összesen 15 alkalommal vezette rájátszásig az együttest, oroszlánrésze volt a 2006-os első döntős szereplésükben, ahogy a 2011-ben megnyert fináléban is húzóembernek bizonyult, a finálé legértékesebb játékosának is megválasztották. Ő az első játékos az NBA históriájában, aki kezdőként pályára léphetett egy All Star-mérkőzésen – összesen tizenháromszor kapott meghívást a gálára. Ugyancsak első európaiként kapta meg az alapszakasz legjobbjának járó díjat 2007-ben

Egyike annak a hét kosarasnak, akik legalább 20 szezont játszottak az NBA-ben, de ő az egyetlen, aki 21. idényét tölti ugyanannál a klubnál. Ő a liga történetének legeredményesebb külföldi játékosa, hetedik a legjobb pontszerzők örökranglistáján és az első nem amerikai, aki átlépte 30 000-es ponthatárt.

A pályán kívül is tesz a közösségért

Dirk Nowitzki a pályán kívül is példát mutat, és minden lehetőséget megragad, hogy segítő kezet nyújtson a nehezebb körülmények között élőknek. Saját alapítványán, a The Dirk Nowitzki Foundationön keresztül olyan szervezeteket támogat, amelyek gyermekek életkörülményeinek javítását, fiatalok oktatását és egészségügyi ellátását segítik. Az elmúlt évben az alapítvány összesen 960 000 dollárt gyűjtött erre a célra és jótékonysági teniszversenyén tovább 1,92 milliót kalapozott össze a Harvey hurrikán áldozatainak megsegítésére. A hurrikán pusztítását követően 10 olyan családnak is segítséget nyújtott, akik kénytelenek voltak Houstonból Dallasba költözni a katasztrófa miatt.

Emellett egy helyi művészeti iskolát, valamint több civil szervezetet is támogat, és gyerekkórházakba, illetve olyan intézményekbe is rendszeresen ellátogat, ahol sebesült veteránok gyógyításával foglalkoznak.