Sport
Dánia ellen sokkal jobb játék kell
Kézilabda. Óriási csatában egy góllal legyőztük a román válogatottat az Eb-n

Németh András szövetségi kapitány együttese szombaton – bár nem játszott kiemelkedően – fantasztikusan küzdött, és drámai végjátékban kétgólos hátrányt ledolgozva verte egy góllal a románokat.
A magyar válogatott a második győzelmét szerezte az Európa-bajnokságon, s hogy csak szenvedve verte meg a román csapatot a középdöntő első mérkőzésén, azt csak saját magának köszönheti. A mérkőzésről mindent elmond, hogy hiába volt jó a védekezésünk, Tomoriék csak húsz gólt dobtak, és hiába vezetettünk kétszer is három góllal, az exgyőri Bradeanu és a Neagu gondoskodott róla, hogy csapata ne szakadjon le.
Csapatunk az utolsó öt percben – köszönhetően a korábban leginkább csak csereként szóhoz jutó fiatalok, így Tóth és Mészáros játékának – kétgólos hátrányból fordítani tudott, s végül 20–19-re nyert.
Középdöntő, I. csoport (Debrecen), 1. forduló: Magyarország–Románia 20–19 (10–8).
Állás: 1. Norvégia 6 pont, 2. Magyarország 4, 3. Spanyolország 4, 4. Dánia 3, 5. Románia 1, 6. Lengyelország 0.
Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik az ötödik helyért játszik.
A mai program: Spanyolország–Románia 16 óra, Lengyelország–Norvégia 18.15, Magyarország–Dánia 20.30 (tv: M1).
2 perces interjú: Mészáros Rea válogatott kézilabdázó
– Nem görcsölt a gyomra, amikor a kapitány hátrányban becserélte?
– Nem izgultam. Próbáltam megfelelni annak, amit Németh András kért tőlem. Azt hiszem, megoldottam a feladatot, mert a társaim is egyenként gratuláltak a lefújást követően. Nem akartunk ilyen izgalmakat szerezni a szurkolóknak, de szerencsére vitt bennünket a lendület. S bár a vége idegtépő volt, a fő, hogy győztünk.
– Ma este Dánia az ellenfél. Mit tudnak róluk?
– Egyénként jól ismerjük őket, hiszen klubszinten sokukkal találkoztunk már. Hogy a válogatottban milyen játékerőt képviselnek, azt majd vasárnap délután fogjuk videóról kielemezni. Most, hogy megvan a román meccs, már felszabadultabban játszhatunk, nem kell görcsölni.
– A románok elleni győzelem már belépő a budapesti hatos döntőbe?
– Semmiképpen. Nekünk úgy kell koncentrálnunk, hogy mind Dániát, mind pedig Norvégiát legyőzzük, annál is inkább, mert roppant kiegyensúlyozott a csoport. Keresztbeverések is elképzelhetők, így minden pontra szükség van.
– Ha sikerül a hat közé kerülés, milyen helyre lehet jó a magyar válogatott?
– A hat közé jutás nyilván pluszerőt adhat mindenkinek. Ha így lesz, akkor még a dobogót sem tartom elképzelhetetlennek. (BF)