Sport

Csúcsot döntött Novak Djokovic

Tenisz. Balszerencsés Williams Indian Wellsben

Ötödször nyerte meg Novak Djokovic az Indian Wells-i tenisztornát, s ezzel a szerb világelső rekorder lett. A női döntőben meglepetésre Serena Williams két szettben kikapott a fehérorosz Viktorija Azarenkától.

Nincs szerencséje Serena Williams-nek Indian Wellsben, mert tizennégy évig azért bojkottálta a kaliforniai tornát, mert 2001-ben testvérével vívta volna az elődöntőt, de Venus térdsérülése miatt visszalépett. A közönség ezt nem méltányolta, és rasszista bekiabálásokkal sértegette a két játékost. A tornagyőztes Serenát még ki is fütyülték a díjátadón. Tavaly aztán a világranglista vezetője visszatért, de az elődöntőtől térdsérülés miatt vissza kellett lépnie. Az idén viszont bejutott a döntőbe, ahol meglepetésre 6:4, 6:4-re kikapott a 13. helyen kiemelt fehérorosz Viktorija Azarenkától. Az 1999-ben és 2001-ben győztes amerikai sztár – aki 12 bréklabdájából csak egyet használt ki – 6:4, 5:1 után még nyert három gémet, de fordítani már nem tudott.

A 26 éves Azerenka 19. WTA-tornáján diadalmaskodott, a kaliforniai versenyen pedig 2012 után másodszor ünnepelhetett, s egymillió dollárral lett gazdagabb. „ Csodálatos versenyző vagy, Serena. Megváltoztattad a játékunkat. Komolyan mondom, ha nem lennél, nem dolgoznék ilyen keményen, hogy jobb legyek” – dicsérte a győztes a vesztes játékost.

A férfidöntőben a világelső Novak Djokovic mindössze két játékot vesztett (6:2, 6:0) a 12. helyen kiemelt kanadai Milos Raonic ellen, így mindössze 79 perc alatt győzött. A szerb teniszező Indian Wellsben ötödször emelhette magasba a trófeát, ezzel csúcstartó lett, mert Roger Federer eddig négyszer nyert.

Vitát váltott ki Raymond Moore, az Indian Wells-i tenisztornák igazgatójának kijelentése, hogy a női versenysorozat (WTA) résztvevői a férfisorozat (ATP) népszerűségének köszönhetik kiemelkedő díjazásukat. Djokovic szerint a jelenlegi egyenlősdinél igazságosabb lenne az érdeklődés és a jegyeladások alapján osztani a díjakat.