Sport

Csúcsot dönthet Roger Federer

Tenisz. Vagyonokért játszanak mától a 131. wimbledoni nyílt bajnokságon, az All England Clubban

Ma kezdődik a világ legrangosabb tenisztornája, a 131. wimbledoni nyílt bajnokság, amelyen valószínű nem lesz egyesben címvédés, mert a 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai Serena Williams gyermeket vár, s nem is indul, a brit Andy Murray pedig sérüléssel küzd, s nincs jó formában.

A britekre annyira jellemző hagyománytisztelet a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon is jelentősen érződik, kivétel a versenyzők díjazása. Amíg 1968-ig csak amatőrök indulhattak – s nem volt pénzdíj –, addig ma már a győztesek vagyonokat kereshetnek. A tenisz eladhatóságát jól jelzi, hogy a Gard Slam-torna tetemes összdíjazása idén még tovább, 31,6 millió fontra (több mint 11 milliárd forintra) emelkedett, az egyéni győztesek 2,2 millió fontot (766 millió forintot) kapnak. Kissé talán aránytalan, hogy a másodikok csak a felét, 1,1 milliót.

A férfiak mezőnyében a legnagyobb esélye a milliók megnyerésére a hétszeres bajnok Roger Federernek van, akinek a játékán nem látszik, hogy elmúlt már 35 éves, s így indulhatna a veteránok mezőnyében is. A svájci játékos januárban, az Australian Openen megnyerte 18. GS-trófeáját, majd márciusban az Indian Wells-i és miami szupertornán is győzött. A salakos szezont kihagyta, majd füvön Stuttgartban az első körben kikapott ugyan, Hallében viszont már nyolcadszor lett első.

A címvédő és világelső Andy Murray nincs jó formában, az idén mindössze egy tornát nyert – februárban Dubajban –, 21/9-es győzelmi mérlegnél tart, ráadásul csípőproblémákkal küszködik. Tavalyi döntős ellenfele, a kanadai Milos Raonic januárban Brisbane-ben ünnepelhetett utoljára, míg a háromszoros londoni bajnok Novak Djokovic ugyancsak gyenge szezont fut, igaz, szombaton Monfilst legyőzve megnyerte az eastbourne-i füvespályás tornát. Kiváló formában van viszont a nemrég tizedik Roland Garros-serlegét begyűjtő Rafael Nadal, aki ugyanakkor párizsi sikere óta nem vívott tétmeccset.

A női mezőnyből hiányoznak a szupersztárok, a 23-szoros Grand Slam-győztes Serena Williams szülési szabadságra ment, a 2004-ben bajnok Marija Sarapovának pedig lejárt ugyan a doppingeltiltása, de combsérülés miatt nem indulhatott a selejtezőben sem. Így aztán a női egyes sokesélyes, nyerhet a világelső német Angelique Kerber, aki tavaly döntőt játszott, de az utóbbi hónapokban gyengélkedik. Megszerezheti első Grand Slam-trófeáját a világranglistán második, román Simona Halep, a harmadik cseh Karolina Pliskova (az új eastbourne-i bajnok), s talán az ötödik ukrán Je­li­na Szvitolina is. Kérdéses, milyen formában játszik majd a kétszeres wimbeldoni bajnok cseh Petra Kvitova, akit tavaly otthonában megtámadtak, s az akkor szerzett súlyos kézsérülése miatt fél évet kihagyott. A múlt héten a birminghami tornagyőzelmével visszatért a top 15-be.

A wimbledoni nyílt teniszbajnokságnak két magyar indulója lesz, Babos Tímea és Fucsovics Márton. A tavaly a második fordulóig jutott Babos nehéz ellenfelet kapott, a volt világelső dán Caroline Wozniackival mérkőzik, akit az ötödik helyen emeltek ki. A hatodik Wimbledonján induló magyar játékos nincs jó formában, az utóbbi hét versenyén az első fordulóban búcsúzott egyesben.

„Caro személyében egy topjátékost kaptam ellenfélnek. Jó játékos és mostanában nagyon jól játszik. Nincs veszítenivalóm, de mindenképpen jó meccset akarok játszani. Szeretem Wimbledont, hiszen jó emlékeim vannak erről a tornáról” – nyilatkozott a honlapján Babos, aki párosban kétszer is a fináléig jutott az All England Clubban, s ezúttal is indul, most a cseh Andrea Hlavackova oldalán.

A 2010-ben junior bajnok Fucsovics a ilkley-i tornagyőzelmével jutott szabadkártyához a 128-as főtáblára. Első ellenfele a 16. helyen kiemelt, luxemburgi Gilles Müller lesz, aki remek formában van, győzött Sydney-ben és a hollan­diai 's-Hertogenboschban. Mindkét magyartól óriási bravúr lenne a továbbjutás.


Wimbledoni rekordgyőztesek

Férfiak. Hétszer nyert: Roger Federer (svájci 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2009, 2013), Pete Sampras (amerikai, 1993, 1994, 1995, 1997, 1998, 1999, 2000), William Renshaw (brit, 1881, 1882, 1883, 1884, 1885, 1886, 1889)

Nők. Kilencszer nyert: Martina Navratilova (amerikai, 1978, 1979, 1982, 1983, 1984, 1985, 1986, 1987, 1990). Nyolcszor: Helen Wills Moody (amerikai, 1927, 1928, 1929, 1930, 1932, 1933, 1935, 1938). Hétszer: Dorothea Chambers (brit, 1903, 1904, 1906, 1910, 1911, 1913, 1914), Steffi Graf (német, 1988, 1989, 1991, 1992, 1993, 1995, 1996) és Serena Williams (amerikai, 2002, 2003, 2009, 2010, 2012, 2015, 2016)