Sport

Csapat és szakmai stáb sincs még

Labdarúgás. A román szövetség vezetése fél magyarellenes szurkolóitól

Három hét múlva Románia csapata ellen játszik Európa-bajnoki selejtező mérkőzést labdarúgó-válogatottunk, de egyelőre sem csapat – amint az északírek ellen kiderült –, sem szakmai stáb.

A múlt héten három mérkőzésre szövetségi kapitánynak kinevezett Dárdai Pál a Salzburg másodedzőjét, Lőw Zsoltot kérte fel pályaedzőnek, de ezt az osztrák klub vezetése nem engedélyezte.

Felmerült, hogy a szintén Pécsről induló és Németországban edzősködő Bódog Tamás lesz a kapitány segítője, aki a másodosztályú Leipzig pályaedzője. Információink szerint a héten összeáll az új szakmai stáb – úgy tudjuk, pénteken bejelentik az összetételét –, és a jövő héten Dárdai Pál végre „megszólal”, sajtótájékoztatón ismerteti válogatottja keretét és programját. A tervek szerint a válogatott október hatodikától készül Telkiben a 11-i bukaresti mérkőzésre.

A román szövetség a szurko­lóit próbálja rávenni a sportszerű biztatásra, mert az Európai Labdarúgó-szövetség figyelmeztette román tagszervezetét, hogy súlyos következményekre számíthat, ha magyarellenes megnyilvánulások lesznek a lelátón a Eb-selejtezőn. Razvan Burleanu, a román szövetség elnöke elmondta a szurkolói csoportok vezetőinek, hogy ha a magyarok elleni selejtezőn xenofób megnyilvánulások lesznek a lelátón, akkor az Észak-Írország elleni bukaresti mérkőzést a románoknak zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk. A tavaly szeptemberi, bukaresti román-magyar vb-selejtező (3-0) után a FIFA 90 ezer svájci frankos bírságot szabott ki a román szövetségre, mert a közönség többször is azt skandálta, hogy kifelé a magyarokkal az országból.