Sport
Csalódott szurkolók Sopronban
Kosárlabda. Rapszodikus magyar csapatot láthatunk az Európa-bajnokságon
Az azonban még a szakembereket is meglephette, hogy együttesünk játéka mennyire rapszodikus.
A nyitó mérkőzésen a magyar válogatott hiába vezetett tizenhat ponttal is Svédország ellen, az utolsó negyedet 26-12-re elveszítette, 72-63-ra kikapott. A litvánok elleni második mérkőzésen aztán Vajdáék megmutatták, hogy egy nagy feltámadás után is tudnak veszíteni. A második negyedben a vendégek huszonnégy pontjára csak nyolc volt válasz, és így Litvánia a nagyszünetben 39-23-ra vezetett. Ezután jött egy huszáros roham, csapatunk egy 20-0-s sorozattal átvette a vezetést (53-52), de következett egy újabb hullámvölgy, amelyet a litvánok kihasználtak és végül 72-66-ra nyertek. Így válogatottunk nagyon nehéz helyzetbe került, mert a következő ellenfele a címvédő Spanyolország volt, majd ma este (19 óra, Sport1) a biztos továbbjutó Szlovákia lesz.
„A támadásokban nem volt ritmus, így a védekezés sem működött, tizennyolc támadólepattanót engedélyeztünk ellenfelünknek, a lepattanó utáni kosarak aránya pedig 19-4 lett - értékelt Stefan Svitek, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. - Ami a hátralévő két meccset illeti, teher nélkül játszhatunk, de a spanyolok nem kosáristenek, mint ahogy a szlovákok sem játszanak mindig kiemelkedően.”
A csoda azonban elmaradt, Spanyolország magabiztos játékkal 69-46-ra győzött.