Sport
Csak nézhetik a legjobbak a jéghokit
Jégkorong. Sajnálkozik, de nem akar fizetni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az NHL-játékosok pjongcsangi szerepléséért

Már az úgynevezett amatőr sportban is az anyaiak a meghatározók, ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy az észak-amerikai profi jégkorongliga vezetői kárpótlást kérnek hokisaik olimpiai szerepléséért. Gary Bettman, az NHL első embere szerint a ligának óriási anyagi veszteséget jelentene, ha két és fél hétre leállna a bajnokság a játékok miatt. Ráadásul a sérülésveszély is nagy, ezért szeretnének valamiféle kompenzációt kapni a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) és a Nemzetközi Jégkorong Szövetségtől (IIHF). Erre a másik oldal eleinte nem volt hajlandó, sőt, a NOB – a legutóbbi öt olimpián alkalmazott eljárásától eltérően – a dél-koreai játékokon már a jégkorongozók biztosítását és utazási költségeit sem volt hajlandó állni, de ezt a húszmillió dolláros költséget március végén a nemzetközi szövetség magára vállalta. Az NHL állásfoglalásában tudatta, lezártnak tekinti a kérdést, és a következő idény menetrendjét úgy tervezi, hogy nem számol a háromhetes leállással.
A bejelentésre a NOB is reagált: „A döntés különösen sajnálatos, mivel az IIHF ugyanazokat a feltételeket kínálta az NHL-nek, mint az utóbbi olimpiák alkalmával. A NOB bevételének kilencven százalékát világszerte a sport fejlesztésére fordítja, így nem bánhat bőkezűbben egy nemzeti profi ligával, mint a nem profitorientált sportági világszervezetekkel, amelyek globálisan fejlesztik a sportot” – szögezte le a közlemény. Hozzátéve, hogy a pjongcsangi hokitorna ettől függetlenül izgalmas lesz, mivel más profi ligákból számos játékos szerepel majd.
Csalódott a profi jégkorongliga játékosainak szakszervezete (NHLPA) is, amely közölte, a hokisok szomorúan fogadták a hírt, és nem értenek egyet az NHL rövidlátó döntésével. S ebbe valószínűleg nem fognak beletörődni, s újabb sztrájkkal kiharcolhatják a részvételt. Az NHL az 1998-as naganói olimpiára engedte el először a játékosokat, azóta valamennyi játékokon szerepeltek a liga legjobbjai. Ám az egyeztetések általában nehézkesen mentek. Legutóbb, a 2014-es szocsi olimpiát megelőzően szintén sokáig úgy tűnt, hogy az NHL nem szünetelteti a bajnokságát a játékok miatt, ám végül 2013 júliusában mégis sikerült megállapodniuk a feleknek.
Ebben bízik a pjongcsangi olimpia szervezőbizottsága, amelynek szóvivője, Nancy Park kijelentette, hogy még nem mondtak le az NHL-sztárokról.
Csapatunk is hiányozni fog a téli játékokról
Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára szerint a NOB-nak megérné anyagilag támogatnia a NHL-játékosok részvételét az olimpián, mert a hoki az egyik legnépszerűbb, legnézettebb sportág a játékokon. A magyar férfiválogatott is csak nézője lesz a tizenkét csapatos tornának, mert a selejtezőn nem tudta kiharcolni a részvétel jogát. Csapatunk utoljára az 1964-es téli olimpián vett részt, amelyen történelmi vereséget (19–1) szenvedett a szovjet együttestől.