Sport
Budapesti ütközet Európa trónjáért
Kézilabda. Lehengerlő hajrával, a tizenegy gólos Triscsuk Krisztina vezérletével a Dunaújváros nyerte az EHF-kupát Veszprémben
Olyan nagy az érdeklődés a női Bajnokok Ligája négyes döntője iránt, hogy még mobil lelátókat is fel kellett állítani a Papp László Arénában, ahol így több mint tízezren szurkolhatnak. Kell is a biztatás a Győrnek, mert a kedvezőtlen sorsolás miatt már az elődöntőben találkozik a címvédővel, a montenegrói Buducsnoszt Podgoricával.
„Nem félünk senkitől! – jelentette ki Görbicz Anita, az ETO csapatkapitánya. – Nem lesz egyszerű dolgunk a Podgorica ellen, de azon leszünk, hogy a legjobbunkat nyújtva, legyőzzük a címvédőt. Jó formában vagyunk, remek edzésekkel készültünk a négyes döntőre. Nagyon várom, hogy pályára lépjünk, jó lesz ismét érezni, hogy ennyi ember szurkol nekünk.”
A két csapat jól ismeri egymást: a BL-középdöntőben kétszer is találkozott, január 9-én az ETO hazai pályán 22–20-ra legyőzte a Buducsnosztot, február 14-én viszont a montenegróiak nyertek 25-22-re Podgorocában. Kétszer a BL döntőjében is találkoztak: 2012-ben a Buducsnoszt, 2014-ben pedig a magyar együttes bizonyult jobbnak.
„Jól ismerjük a címvédő játékát, tanultunk az idei két meccsből – nyilatkozta Ambros Martín, a Győr edzője. – Nagyon fontos lesz, hogy miként kezdjük a meccset. Teljes és maximális koncentráltságra lesz szükségünk, nem engedhetünk meg magunknak olyan rövidzárlatokat, mint a podgoricai középdöntőben. A négyes döntő mezőnye kétség kívül a valaha volt legerősebb, de én képesnek érzem a csapatot a győzelemre! Ha jósolni kellene, akkor mind a négy csapatnak 25 százalék esélyt adnék a végső győzelemre.”
A montenegróiak balátlövőjét, Cristina Neagut a nemzetközi szövetség (IHF) 2010-ben és tavaly is az év legjobb játékosának választotta, s ő lett a decemberi világbajnokság és az előző BL-idény gólkirálya is. A román világklasszis szerint is nagyon szoros csata várható a Győr ellen, amelyet ugyan tisztel, de hisz abban, hogy legyőzhetik a magyar együttest hazai pályán is.
A harmadik számú európai sorozatban, a női EHF-kupán nagyszerű magyar siker született, a Dunaújváros csapata remek hajrával 29–21-re legyőzte a német Tus Metzingen csapatát a döntő visszavágóján Veszprémben, így 55–49-es összesítéssel elhódította a trófeát. „Gyors játékra törekedtünk, tudtam, hogy az ellenfélnek jó az első sora, de nincs erős cseréje. Ezért mondtam a lányoknak, hogy sokat kell futni, mert így a végére elfogyhat az ellenfél ereje” – nyilatkozta a Dunaújváros mestere, Zdravko Zovko a Sport 1-nek.
Taroltak a győriek
Több mint 28 ezer szavazat alapján a Győr négy játékosa is bekerült a Bajnokok Ligája álomcsapatába, a legjobb edzőnek pedig a győriek szakvezetőjét, Ambros Martínt választották. A Bajnokok Ligája álomcsapata, kapus: Kari Grimsbö (Győr), balszélső: Kovacsics Anikó (Győr), balátlövő: Cristina Neagu (Buducsnoszt), beálló: Heidi Löke (Győr), irányító: Nycke Groot (Győr), jobbátlövő: Nora Mörk (Larvik HK), jobbszélső: Jovanka Radicevic (Szkopje). A legjobb fiatal játékos: Szekerczés Luca (FTC).