Sport

Blattert lefejezik vagy koronázzák

Labdarúgás. Folytatódik a FIFA-botrány, David Cameron támadja, Vlagyimir Putyin védi a Nemzetközi Labdarúgó-Szövetség elnökét

Tovább dagad a FIFA-botrány, a szövetség elnöke Joseph Blatter annak ellenére indul a mai elnökválasztáson, a zürichi kongresszuson, hogy irányításával a korrupció fellegvára lett a szervezet.

Nem tanult elődje, Joao Havelange példájából a 79 éves svájci Joseph Blatter, pedig a brazil ragaszkodott görcsösen az elnöki tisztséghez, amíg ki nem derült róla, hogy egymillió dollárral megvesztegették, s bukott emberként kellett távoznia. A szerdai botrány után – amerikai kérésre, korrupció gyanújával hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le – Blatter előbb lemondta az összes csütörtöki programját, majd délutánra vésztanácskozásra összehívta a FIFA hat konföderációjának vezetőjét. Michel Platini, az UEFA elnöke megpróbálta rábeszélni Blattert, hogy ne induljon az elnökválasztáson, de a svájci sportvezető szerint már túl késő visszalépnie. Az európai tagorszá­gok nem bojkottálják ugyan a kongresszust, de Ali bin al-Husszein jordán hercegre fognak szavazni. Az afrikai szövetség közleményében továbbra is ellenzi az elnökválasztás elhalasztását, egyúttal támogatásáról biztosítja az ötödik ciklusáért induló Blattert. Nem sokkal később az ázsiai szövetség is hasonló közleményt adott ki.

A botrány a politikusokat is megosztja. David Cameron brit miniszterelnök csatlakozott ahhoz a felhívás, amely Blatter távozását követeli, s egyetért azzal, hogy az Angol Labdarúgó-szövetség az egyetlen ellenjelöltet, Ali bin al-Husszeint támogatja.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint viszont furcsa, hogy amerikai ügyészek kérésére tartoztatták le a FIFA-vezetőket Zürichben, akik nem amerikai állampolgárok. „A botránnyal csak Blatter újraválasztását akarják megakadályozni. Tudatában vagyunk a nyomásnak, amelyet Blatterre gyakoroltak azzal kapcsolatban, hogy Oroszország rendezi a 2018-as világbajnokságot” – jegyezte meg Putyin.  

Valószínűleg ma elnököt választ a FIFA, amely van annyira korrupt szervezet, hogy Blattert újraválassza.


Bőkezű volt Katar a vébét elbukó Clintonnal

A volt amerikai elnök, Bill Clinton és családja alapítványa ötven- és százezer dollár közötti adományt kapott a FIFA-tól több alkalommal a The Daily Beast hírportál információi szerint. Clinton tiszteletbeli elnöke volt annak a bizottságnak, amely a 2018-as vagy a 2022-es világbajnokság megrendezését akarta kilobbizni az Egyesült Államok számára. Amikor utóbbit Katar elhappolta előle, Clinton állítólag olyan dühös lett, hogy összetört egy tükröt. A Katar 2022 bizottság tavaly egy fenntarthatósági fejlődésről szóló, kétéves időtartamú projekt címén kétszázötvenezer és félmillió dollár közötti összeget adott az elnök alapítványának. A megállapodás a Clinton Alapítvány honlapján nincs feltüntetve, csak a bizottságén. A katari állam korábban egy-öt millió dollárt adományozott az alapítványnak. (ŐM)