Bakosi Béla csúcsa hármasugrásban túlélte a századot

Bakosi Péter magasságban már túlnőtt az apján (Fotó: Nyirsuli.hu)

– Bosszantja vagy büszke arra, hogy fedett pályás országos csúcsát még mindig nem tudták megdönteni?

– Hát, 1988-ban, amikor 17,25 métert ugrottam, nem gondoltam volna, hogy a rekordom túléli a századot. Arra viszont most is büszke lehetek, hogy olyan eredményt értem el, amivel még mindig biztos döntős lehetnék a világversenyeken. A 17,23-as szabadtéri rekordommal ötödik lehettem volna a londoni olimpián.

– Edzőként miként látja, miért fejlődött vissza hazánkban ez a versenyszám?

– Ennek sok oka van. Az elmúlt évtizedekben elsősorban anyagiak miatt nagyon leszűkült a hazai élmezőny. A nyolcvanas években a tehetséges atléták úgynevezett sportállást kaptak az egyesületeknél, amiből az átlagnál jobban meg tudtak élni. Most erre alig van lehetőség, ezért sokan lemorzsolódnak, a tanulást, a biztosabb megélhetést választják. Ezenkívül a fiatalok sok sportág közül választhatnak. Ráadásul a számítógép mellől is nehéz felállítani őket.

– A kiváló eredményeikben nem játszott szerepelt, hogy bizonyos tiltott szerekkel erősítettek?

– Én biztos, hogy nem doppingoltam. És nyíregyházi társaim sem. Természetesen mi is hallottunk arról, hogy néhány szocialista országban központilag irányított doppingolás volt. Tíz évig versenyeztem a nemzetközi élmezőnyben. Rendszeresen ellenőriztek, bolond lettem volna kockáztatni.

– Miért szerepelt fedett pályán sikeresebben, hiszen csarnokban hat, szabadtéren azonban csak egy érmet nyert Európa-bajnokságon?

– Fedett pályás specialista voltam, pedig a körülményekkel soha sem foglalkoztam. Ugrottam csúcsot esőben és ellenszélben is. A tanítványaimnak is mindig azt mondom, hogy ne az időjárással foglakozzanak, hanem a feladatra összpontosítsanak.

– Nyírtelekről hogyan lehetett eljutni a nemzetközi élmezőnybe?

– Sok-sok munkával. Mint minden srác, én is focista akartam lenni. A testnevelő tanárom, Harcsa Zoltán azonban felfigyelt arra, hogy jól ugrok távolt. Ezért tizenhét évesen indítani akart a középiskolás városi bajnokságon, amelyen én nem akartam versenyezni. Megzsarolt azzal, hogy ha nem ugrok, akkor az iskolai futballcsapatba sem kerülök be. Így aztán elindultam, és győztem. Sőt, kipróbáltam a hármasugrást is, és abban is első lettem. A nyár végén felkeresett Sigér Zoltán, az NYVSSC edzője, akinek az irányításával aztán ifjúsági, majd felnőtt válogatott is lettem. Hetvenötben kezdtem el atlétikával foglalkozni, és nyolcvanban már Európa-bajnok lettem.

– A pályafutása csúcsa lehetett volna az 1984-es Los Angeles-i olimpia, amelyen a szocialista országok bojkottja miatt nem indulhatott. Nem bánta ezt?

– Dehogynem! Ez még mindig bosszant, mert egy hibás politikai döntés miatt nem vehettünk részt az olimpián. Ebben az országban már sok mindenért bocsánatot kértek, de tőlünk senki sem, pedig sok olyan sportvezető él még, aki megszavazta a bojkottot. Én ki sem akartam menni a szocialista országok sportolóinak rendezett barátságversenyre, de kényszerítettek rá. Aztán évtizedik múlva kiderült, hogy az ott elért eredményért ugyanolyan életjáradék jár, mintha olimpián értük volna el. Ami szerintem igazságtalan, mert az járt rosszul, aki ezt a mondvacsinált versenyt a teljesítményével bojkottálta.

– Versenyzői pályafutása után edző, majd évekig vállalkozó volt. Milyen az üzleti élet?

– Kemény, a pénzért ott is meg kell dolgozni. De nem az én világom. Így amikor 1999-ben Vas László szakosztályvezető visszahívott edzősködni, igent mondtam. Volt klubtársam, Petrika Ibolya lett a megyei sporthivatal vezetője, aki munkatársnak hívott, így azóta ismét csak a sport töltötte ki az életem.

– A hetvenes-nyolcvanas években a nyíregyházi atlétika nemzetközi klasszisokat adott a sportágnak. Mi volt a sikereik forrása?

– A hetvenes években egy párthatározattal megszületett az atlétikai állásfoglalás, a sportágunk kiemelt támogatást kapott. Jelentősen megnőtt a versenyzői és az edzői létszám. Az NYVSSC-nél tizenöt atlétaedző dolgozott, a többség főfoglalkozásban. Beindult a sportiskolai rendszer is, és a kiválasztott tehetségeket be tudták fogadni a szakosztályok.

– Néhány éve az atlétika újra kiemelt sportág lett, és kis túlzással ömlik a pénz a sportágba.

– Na, az ömlik nem kis, hanem nagyon nagy túlzás. Az állami támogatás valóban a többszörösére nőtt, de olyan nagyok a hiányosságok, hogy ezt néhány év alatt nem lehet pótolni. Mi olyan tárgyi feltételek mellett dolgozunk, mint harminc évvel ezelőtt, még a szerek is ugyanazok. Lassan a feltételek javulnak, kicsit emelkedtek az edzői bérek, amelyek még így is nevetségesen alacsonyak. A Nyíregyházi Sportcentrum így is az ország első tíz szakosztálya közé tartozik. Négy atlétánk vett részt az U23-as Európa-bajnokságon, és mind döntős lett.

– Hány éve házasok volt klubtársával, Senczi Erikával, aki kiváló távolugró volt?

– Mennyi is? Már nagyon sok, nyolcvankettőben volt az esküvőnk. Kollégák vagyunk, edzőként ő dolgozik a serdülőkkel, és a tehetségek az én csoportomba kerülnek fel. Itthon és a pályán is összedolgozunk.

– Két gyerekük, Balázs és Péter közül miért csak az utóbbi lett atléta?

– Először mindketten kosaraztak. Balázs is kipróbálta az atlétikát, hármasugrásban biztató eredményt ért el. De aztán felkerült Pestre, egyetemre, a tanulásra összpontosított. És nem bánta meg, harmincévesen nagyon jó állása van. Péter is a kosárlabdáról váltott atlétikára, és serdülőként 158 centi magasan már 158 centit ugrott. Azóta sokat nőtt, már 196 centi.

– Péter magasságban már lehagyta az apját, az eredményességben is megteheti?

– Remélem, mert jó képességű, tudatos versenyző. Nemzetközi szinten is korosztálya élvonalába tartozik, 223 centi az egyéni legjobbja. Képességei alapján elérheti a kétszázharmincat is.

– Hogyan éli meg a fia versenyeit?

– Úgy, mint amikor a hóhért akasztják. Edzőként sokszor nehezebb. A magasugrásban is sok minden a fejben dől el. Szerencsére Péter jól tud összpontosítani. A tallinni Eb-n a bemelegítése nem sikerült jól, a versenyen azonban 221 centivel beállította ez évi legjobbját, és hármas holtverseny után csak a több kísérlete miatt maradt le a dobogóról. A nagy izgalmak után együtt örültünk.

Pályakép

Bakosi Béla

Született: 1957. június 18., Kemecse.

Az NYVSSC atlétája 1975-től 1989-ig. Legjobb eredményei: hármasugrásban fedett pályás Európa-bajnok (1980, 1982), ezüstérmes (1987), bronzérmes (1983, 1984, 1986), szabadtéri Eb-n bronzérmes (1982). Az 1980-as olimpián és az 1983-as világbajnokságon hetedik. Nyolcszor nyert magyar bajnoki címet hármasugrásban, egyszer pedig távolugrásban. Fedett pályás csúcstartó 17,25 centivel 1988 óta.