Sport
Babos Tímea egyesben is döntős
Tenisz. Párosban Kristina Mladenovic oldalán megnyerte a marrákesi tornát
A huszonegy éves magyar játékos egyesben az elődöntőben párospartnerét, Kristina Mladenovicot (59.) legyőzve bejutott a torna szombati döntőjébe, ahol az ukrán Jelina Szvitolina (25.) ellen lép pályára. Az első két menetét a négy nappal fiatalabb francia rivális nyerte, a harmadik azonban egészen máshogy indult, ugyanis az MTK teniszezője két brék után, harmincöt perc alatt hozta a nyitószettet. A folytatásban is kölcsönösen elvették egymás adogatását, mígnem Babos 5:4-nél a meccsért szerválhatott, és harmadik meccslabdáját értékesítve bejutott a fináléba.
A magyar játékos párosban is remekül szerepel, így döntőt vívott tegnap Mladenovictyal az oldalán a Laura Siegemund, Marina Zanevszka duó ellen. Az első helyen kiemelt Babosék a fináléban 1 óra 19 perc alatt legyőzték a német-ukrán kettőst. Az első szett mindössze huszonegy percig tartott, míg a második már jóval kiegyenlítettebb küzdelmet hozott. A játszmát lezáró rövidítésben csaknem végig az ellenfél volt előnyben, ám végül mégis Babos és társa ünnepelhetett, 6:1, 7:6 (7-5) lett a vége a javukra. A magyar játékos 2013 után másodszor diadalmaskodott Marokkóban.