Sport
Az újabb németveréssel már középdöntős a Ferencváros
Kézilabda. A Veszprém Nagy László nélkül is könnyen verte dán riválisát, ma este a Győri ETO visszavághat a Rosztovnak az oroszországi vereségért a női Bajnokok Ligájában
Ha a vártnál nehezebben is, de a Ferencváros női csapata 28–25-re legyőzte a német a Thüringer HC csapatát a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában Dabason, s így harmadik sikerével már bejutott a középdöntőbe. Ezúttal is beigazolódott, hogy egy német csapatot soha nem szabad leírni, mert hiába nyert a Fradi két hete idegenben 29–25-re, erősen tartalékos ellenfelét csak a hajrában tudta legyűrni. Az FTC csupán a második félidő közepén tudta átvenni a vezetést (20–19), sőt egészen az 52. percig sikerrel kapaszkodtak a németek, akik nagy szívvel küzdöttek, s tartani tudták a lépést a fáradtnak tetsző hazaiakkal. Ekkor azonban Kovacsics Anikó duplájával 25–23-ra ellépett a Fradi, s jó hajrával igazolta a papírformát (28–25). Így a szombati csoportrangadó, a Vardar Szkopje elleni meccs előtt Szucsánszkiék már kiharcolták a középdöntőbe jutást. Elek Gábor, az FTC vezetőedzője a keddi bajnoki rangadó megnyerése, a Győr legyőzése után számított arra, hogy nem lesz könnyű a BL-meccs: „A játékosok nem gépek, de azért hajtottak, küzdöttek, s a közönség segítségével sikerült nyerni. A két pont megszerzése a lényeg.”
Hasonlóan nehéz mérkőzés vár a tartalékos Győrre ma este az orosz Rosztov ellen. Ambros Martín, az ETO vezetőedzője szerint pontosabb támadójátékkal csapata visszavághat a rosztovi egygólos vereségért.
Továbbra is veretlen a Veszprém a férfi BL B csoportjában, miután a sérült Nagy László nélkül is magabiztosan, végig vezetve, 30–24-re legyőzte a dán Aalborgot. Ljubomir Vranjes, a Veszprém vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után: „Remek meccset játszottunk, nagyon kemény védekezéssel hat a hat ellen. Hamar lehozták a kapusukat és hét emberrel támadtak, ami nekünk jól jött. A második félidőben visszaküzdötte magát az Aalborg, mert problémát okozott az 5–1-es védekezése. Örülök a győzelemnek, de nem dőlhetünk hátra, továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy még jobbak legyünk.”
Az A csoportban a Szeged a Löwen csapatát fogadta. A német együttes még veretlen, három győzelemmel és két döntetlennel a tabella második helyén állt a mérkőzés előtt. A két csapat elmúlt négy egymás elleni találkozója alapján a Szeged mérlege volt a jobb, de a németek most nem adtak esélyt még a pontszerzésre sem. Ötgólos előnnyel zárták az első félidőt, és hárommal nyertek.
Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló: FTC–Thüringer HC 28–25 (13–14). A csoport állása: 1. Vardar 8 pont, 2. FTC 6, 3. Thüringer HC 2, 4. Larvik 0.
Férfi Bajnokok Ligája, 6. forduló, B csoport: Telekom Veszprém–Aalborg HB 30–24 (16–10). A csoport: MOL-Pick Szeged–Rhein-Neckar Löwen 31–34 (14–19)