Sport

Az új edzővel új korszak kezdődhet

Labdarúgás. László Csaba vezetésével készül az MTK

Sajtótájékoztatón mutatta be tegnap új edzőjét a bajnoki bronzérmes MTK labdarúgócsapata: Garami Józsefet László Csaba váltja a kispadon. Garami továbbra is a klubnál marad szakmai igazgatóként. Az új edzővel hatéves szerződést kötöttek, Garami szerződése pedig továbbra is határozatlan időre szól. A tájékoztatót követően László Csabával beszélgettünk.

mtk
Domonyai László klubigazgató (balra) mutatta be tegnap a focicsapat új edzőjét, László Csabát (fotó: MTK/Zádor Péter)

– Nem is olyan régen egy interjúban cáfolta, hogy az MTK edzője lesz. Mi történt néhány nap alatt?

– Az elmúlt fél évben több külföldi ajánlatom is volt. Például a skót St. Mirren vagy az angol Blackpool, de nem akartam megszakítani azt a játékosmegfigyelői munkát, amellyel az MTK egy évvel ezelőtt megbízott. Nagyon szép feladat volt, de már korábban jeleztem az MTK vezetőinek, hogy szeretnék visszatérni a kispadra, edzőként dolgozni. Ez nem jelentette azt, hogy automatikusan én leszek az kék-fehérek edzője. Most megkerestek ezzel, s hamar megegyeztünk. Mondanom sem kell, komoly megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy múltú klub edzője lehetek.

– Milyen MTK-t ígér?

– Szeretném folytatni azt a munkát, amelyet Garami József alapozott meg, így aztán én is a magyar fiatalokra építek majd. A bajnokságban is élcsapat szeretnénk maradni, miközben közönségcsalogató meccseket várok a játékosoktól.

– Indulnak az Európa-ligában, amelynek elődjében, az UEFA-kupában a Ferencvárossal a csoportkörig jutott. Most mi a cél?

– Szeretnénk az EL-ben két-három selejtezőkört menni, sőt, ha négy akadályt is vennénk, akkor az már a csoportkörbe jutást jelentené. Természetesen nagyon sok függ a sorsolástól, a szerencsétől is. Azt várom, hogy új, sikeres korszak kezdődjön velem a klubnál.

– Nem gátolja, hogy a családja Skóciában él, ön meg Budapesten dolgozik?

– Nem. Az egyik lányom egyetemista, a másik középiskolás, és már nagy hiba lenne őket kimozdítani a skót környezetből. Budapest és Edinburgh között szerencsére van repülőjárat, a menetidő két óra, annyi, mintha mondjuk Debrecenbe autóznék hozzájuk.

– Kik fogják a munkáját segíteni?

– Június 10-én kezdjük a felkészülést, és mivel csak tegnap egyeztem meg a vezetőkkel, egyelőre nyitott kérdés a kollégáim névsora.

– Milyen játékoskerettel vágnak neki a bajnokságnak?

– Annyi bizonyos, hogy Kelemen Dávid és Kálnoki Kiss Dávid távozik a klubtól, viszont öröm, hogy Vass Ádám meghosszabbította a szerződését, és visszatér Hollandiából Varga Szabolcs. Vannak még terveink, de azokat most nem szeretném elárulni.

– Egyetért azzal az ötéves programmal, amelyet az MTK korábban kitűzött?

– Igen, teljes mértékben. Ez annyit jelent, hogy a következő öt évben háromszor szeretnénk dobogón végezni, és legalább egyszer aranyérmet nyerni. Tudom, a feladat nagyon nehéz, mert a riválisok erősek, de éppen emiatt lesz izgalmas a játék.