Sport
Az apa büszke fiára, aki megelőzte őt
Forma–1. A holland csodagyerek, Max Verstappen a Spanyol Nagydíj megnyerésével hálálta meg a Red Bull vezetőinek bizalmát

A harminchat éves Kimi Räikkönen (jobbra) is megtapsolta Max Verstappen teljesítményét (Fotó: Reuters/Juan Medina)
Az lett volna a meglepetés, ha Max Verstappen nem az autósportot választja, hiszen apja, Jos Verstappen egykori Formula–1-es pilóta, míg édesanyja Sophie Kumpen korábbi sikeres gokartversenyző volt. Sőt, nagyapját és nagybátyját is megfertőzte a benzingőz, mindketten autóversenyzők voltak. Max azonban már 18 évesen felülmúlta őseit, hiszen tavaly bemutatkozott a Toro Rosso csapatában, s így ő lett minden idők legfiatalabb Forma–1-es versenyzője. S az első szezonjában 49 pontot szerzett, amellyel összetettben a 12. helyen végzett. Az új idényt is a Red Bull fiókcsapatánál, a Toro Rossónál kezdte, de a csapatvezetői nemrég kicserélték a fegyelmezetlen orosz Danyiil Kvjattal. A húzásuk tökéletesen bejött, mert a tinédzser remekül használta ki, hogy az élről rajtoló két Mercedes-pilóta, Nico Rosberg csapattársával, a címvédő Lewis Hamiltonnal már az első körben összeütközött, s mindketten kiestek. Persze Verstappennek keményen meg kellett küzdenie az elsőségért az utolsó méterekig őt támadó Kimi Räikkönennel (Ferrari). A kiélezett helyzet ellenére végig higgadt maradt, s a célba érkezése után elérzékenyülve vette tudomásul, hogy megnyerte pályafutása elő nagydíját. „El sem hiszem még, hogy ez sikerült – mondta Verstappen a dobogó felső fokán állva. – Köszönöm a csapatnak, hogy ilyen remek autót adott, amellyel meg tudtam szerezni az első futamgyőzelmemet. Köszönöm édesapámnak is, aki gyerekkorom óta rengeteget segít, hogy ezt elérhessem.”
A 18 éves győztes máris felülmúlta 44 éves apját, aki 1994-től 2004-ig versenyzett a Forma–1-ben, s 107 futamon rajtolva két dobogós helyezést szerzett, de nyernie nem sikerült. „Nagyon büszke vagyok Maxra – nyilatkozta az apa. – Gyerekkora óta versenyez, így hozzászokott az éles helyzetekhez. Nem hibázott, teljesen megérdemelten győzött.”
A futam után éles vita alakult ki, hogy a harmadik kanyarban az élen autózó Rosberg vagy azt őt előzni akaró Hamilton hibájából ütközött és esett ki a két mercedeses. A bírák versenybalesetnek minősítették az ütközést, s az egyik versenyzőt sem büntették meg. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke sem foglalt állást, s elnézést kért szurkolóiktól, hogy kettős győzelem helyett nulla ponttal zárták a barcelonai futamot. A vb a jövő hét végén Monte-Carlóban, a legendás monacói városi pályán folytatódik.
Spanyol Nagydíj: 1. Verstappen (holland, Red Bull), 2. Räikkönen (finn, Ferrari), 3. Vettel (német, Ferrari), 4. Ricciardo (ausztrál, Red Bull), 5. Bottas (finn, Williams), 6. Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso). Összetett: 1. Rosberg (német, Mercedes) 100 pont, 2. Räikkönen 61, 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 57, 4. Vettel 48, 5. Ricciardo 48, 6. Verstappen 38.