Sport
Az FTC és a Győr is nyugodtan játszhat
Kézilabda. A Szeged megerősítheti továbbjutási esélyét a svéd Kristianstad ellen a férfi Bajnokok Ligájában, ha sikerül nyernie

Már a 7. fordulót játsszák a férfi Bajnokok Ligájában, s mindkét magyar csapat fontos pontokat szerezhet. Az A csoportban harmadik Veszprémet ezer szurkoló kíséri el Celjébe, ahol vasárnap (15 óra, tv: Sport1) már a korábban sérült Nagy László is pályára léphet. „Meg kell akadályoznunk, hogy átszaladjanak rajtunk, és akkor esélyünk lesz a győzelemre – mondta Nagy. – Meggyőződésem, hogy a keddi, Vardar elleni döntetlent követően mindenki motivált lesz.”
A B csoportban a Szeged a svéd Kristianstadot fogadja szombaton (19, tv: Sport1), s Ancsinéknak nagy szükségük van a győzelemre. A csoportból az első hat helyezett jut tovább, s a Szeged az ötödik.
A női BL-ben a Győri és az FTC már továbbjutott a középdöntőbe, így nyugodtan játszhatnak a lányok, de nem mindegy, hány pontot visz magával a két csapat. A jó formában lévő Ferencváros a Podravka Koprivnicához látogat, a horvát együttes ellen október 18-án 28–16-ra nyert, s vasárnap (17.25, tv: Sport1) is a győzelem a célja.
A hullámzó formában lévő Győr annak ellenére nagy küzdelemre számíthat szombat délután (16.30, tv: Sport1), hogy idegenben öt góllal nyert a Vardar Szkopje ellen. A macedónok játéka azóta azonban jelentősen javult. „Nagyon fontos meccs vár ránk, ezzel maximálisan tisztában vagyunk – nyilatkozta Görbicz Anita, a Győr irányítója. – Az első őszi BL-meccsünkön, amikor fölényesen legyőztük a Vardart, hatalmas lendület és bizonyítási vágy dolgozott bennünk, s ez meg is látszott a teljesítményünkön. De ma már mindkét csapat túl van további meccseken, így más mérkőzés várható. Én magamon lépésről lépésre érzem a javulást, de még nem tartok ott, ahová szeretnék eljutni.”