Sport
Argentína nem jelentett akadályt
Kézilabda. A magyar csapat továbbjutása a lengyelek és a csehek elleni mérkőzésen dőlhet el
A vártnál a magabiztosabban hozta a kötelezőt a magyar válogatott a zömében amatőr játékosokból álló argentin csapat ellen a vb-csoportmérkőzések harmadik fordulójában. Kim Rasmussen, csaptunk dán szövetségi kapitánya azt is megtehette, hogy kulcsjátékosainkat pihentette, így is már tíz góllal vezetett együttesünk a 27. percben, sőt, a szünetig tovább nőtt az előnye (18–7).
A második félidő elején ugyan az argentinok csökkentették hátrányukat, de aztán egy 8–1-es sorozattal sikerült bebiztosítani a rendkívül fölényes magyar győzelmet (33–15). A meccs legjobbjának nem a hétgólos Kovács Annát, hanem a kapus Janurik Kingát választották, aki 48 százalékkal védett.
„A védekezésünk ma is rendben volt, és elégedett vagyok a hozzáállással is, de a támadójátékunk néha még mindig akadozott – nyilatkozta Rasmussen. – Örülök, hogy a norvégok és a svédek elleni mérkőzésekkel ellentétben ezúttal a gyors ellenakciók végén is eredményesek voltunk. Mostantól a lengyelek elleni meccsre koncentrálunk”.
A magyar válogatott továbbjutása továbbra is kérdéses, csütörtökön a lengyel, pénteken pedig a cseh csapat ellen kellene pontokat szereznie, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe. Ebben segíthet Szucsánszki Zita is, aki kedden csatlakozott a kerethez, s csütörtökön már pályára léphet: Nagyon örülök, hogy itt lehetek a válogatottal. Szívemet-lelkemet kiteszem a csapatért – mondta a Ferencváros irányítója, aki korábbi vállsérülése miatt nem került be a vb-keretbe. A szövetségi kapitány nem árulta el, melyik játékos helyére cseréli be Szucsánszkit.
Női vb, 3. forduló, B csoport: Magyarország–Argentína 33–15 (18–7). Magyarország: Janurik – Schatzl 3, Szöllősi-Zácsik 2, Kisfaludy 2, Szekeres 2, Kovács A. 7, Lukács 3. Cserék: Görbicz 4, Klivinyi 2, Mayer 2, Bódi 3, Kovacsics 1, Háfra 2, Tóth G., Mészáros.