Akit egy híres agykutató fedezett fel

Soha más nem rúgott rajta kívül hét perc alatt három gólt világbajnokságon. Hűsége a Vasashoz legendás volt, s bár magyar bajnokságot nem nem nyert klubjával, tizenegy gólt lőtt címeres mezben. Szövetségi kapitánya volt a női válogatottnak, és most szenvedélyének, a fiatal tehetségek felkutatásának hódol. Kiss Lászlótól egykor nagyon tartottak az ellenfél védői.
A gyerekekkel találja meg a legjobban a hangot (Fotó: Horváth Péter Gyula)
– Holt kezdte a focit?
- Hol máshol, mint a szülőfalumban. Aprócska település volt Taszár, s csak később katonai jelentősége miatt vált híressé. Akkoriban alig több mint ezren éltek ott, és szerénynek voltak a sportolási lehetőségek. A falusi szpartakiádok nagy eseménynek számítottak arrafelé, és mi, srácok minden alkalmat megragadtunk, hogy bizonyítsuk ügyességünket. Hétvégén aztán ott volt a meccs, és mi kerekre nyitott szemmel figyeltük a járásiban focizó nagyokat, lestük a trükköket. Édesapám szerette a futballt - korábban elég jó színvonalon játszott -, ráadásul bátyám a Kaposvárban futballozott, és az apámmal gyakran utaztunk a meccseire. Nem szerettem ezeket az utazásokat, unatkoztam, egy kisgyerek nem nézni, hanem játszani szereti a focit.

- Tehát be volt kerítve, ki volt jelölve az irány, már ami a sportot illeti.
- Így van, de hozzátenném, mindig kell egy olyan motiváció, sikerélmény, amely aztán végleg odaköt egy gyereket a sportághoz. Kaposváron a Táncsics-gimnáziumba jártam, és akkor már javában zajlott a középiskolák országos bajnoksága. Én ugyan rendszeresen fociztam, de mint másodikos szóba sem kerülhettem a iskolaválogatottnál. Ám egy negyedikes srác, Ludvig Nándi látott focizni – úgy tudom, most agykutató Amerikában –, és szólt az testnevelő tanárnak, figyeljen rám is. Így kerültem be a csapatba, és játszhattam mint iskolaválogatott életem első „nagy meccsét” Barcson.

- Gondolom, törvényszerű volt, hogy mint kaposvári gimnazista a Rákócziban folytassa pályafutását.
- Valóban, fel sem ocsúdtam, máris a klub igazolt játékosa lettem. Tizenöt évesen minden előképzettség nélkül kerültem egy nagyegyesülethez. Persze nem fértem be a keretbe, de aztán megtörtént a csoda. Mathesz Imre került az első csapathoz edzőnek, a nagy Vasasból, ami körülbelül akkora dolog volt, mintha angyal szállt volna a főtérre. Megérkezése után megnézte az első és a második csapat mérkőzését. A végén intett nekem: jöjjön ide. Maga többet nem fog itt játszani. Elsötétült előttem a világ, vajon mit tettem? Holnap jelentkezik nálam, a jövőben az első csapattal edz – mondta.

- Aztán bemutatkozhatott az NB I.-ben, s úgy tudom, éppen az ön duplájával verték meg a Vasast.
– Igen, ilyen nagy szerencsém volt, s a Vasas rögtön le is akart igazolni. Vonzó ajánlata volt, de én Pécsre mentem, mivel egyrészt az ottani tanárképző főiskolán akartam tanulni, másrészt akkor alakult meg a PMSC, olyan játékosokkal, mint Rapp Imre, Katzirz Béla, Kocsis István, Tóth József, Zombori Sándor. Ám a remek focistákból álló, szépreményű csapat csúfosan megbukott: kiestünk az első osztályból. Visszakerültem Kaposvárra, és amikor ott is kiestünk, az első osztályból szinte valamennyi NB I.-es csapat hívott. Én a legnehezebb feladatot választottam, az 1978-as bajnok Vasasnak írtam alá. Öt és fél évet játszottam aztán a Fáy utcában, és ma is úgy tartom, jó választás volt. Még akkor is, ha bajnokságot nem sikerült nyernünk.

- Végignézve pályafutását, sok szép eredményt jegyzett fel a sportlexikon a neve mellé. Első osztályú labdarúgóként 271 mérkőzésen 124 gólt szerzett. A címeres mezt harmincháromszor húzhatta magára, és tizenegyszer volt eredményes a válogatottban. Jól érzem, hogy mégis bántja a magyar bajnoki cím hiánya?
- Nem tagadom, így van. Talán, ha másik klubban játszom, sikerült volna, de hát nekem a Vasas volt a szívem csücske, nagyszerű dolog volt ehhez a közösséghez tartozni. Hiányzik a gólkirályi cím is. Hiába rúgtam minden szezonban tizenhat és huszonöt gól között, valaki mindig megelőzött, mindig csak a második helyre voltam jó.

- Hogyan emlékszik válogatott meccseire, hiszen akadtak kiváló mérkőzései? És itt nem csupán az emlékezetes, El Salvador ellen hét perc alatt lőtt három góljára gondolok.
- Végül is harminchárom mérkőzésen tizenegy gólt lőni nem is olyan rossz teljesítmény. Úgy gondolom, a szurkolók emlékezetében inkább a norvégoknak lőtt góljaim emléke maradt meg, hiszen az én találataimmal sikerült kint megfordítani a mérkőzést, majd itthon bebiztosítani a győzelmet. A nyolcvanas évek elején még nagyon ment a foci, Magyarország még mindig Futbólia volt.

- Mikor érezte, hogy elég, abba kellene hagyni?
-Két évre sikerült a francia Montpellier csapatához szerződnöm, ahol egy évet Törőcsikkel játszottam, és a csapattársam volt egyebek mellett a kameruni Milla is. Két év után hazajöttem, és az MTK-hoz mentem, ám csak három meccsem volt, mert súlyosan megsérültem: keresztszalag-szakadásom és porcleválásom lett. Hosszú lábadozás után felépültem, és levezetni a BVSC-hez igazoltam. Kiharcoltuk az NB I.-be jutást, de az első osztályt már nem vállaltam, és 1989-ben végleg abbahagytam a játékot.

- Ezt követően egyenes út vezetett az edzőséghez?
- Nem éppen. Ott álltam harmincöt évesen, némileg csömört kapva a focitól, és megpróbáltam a civil életben helytállni, de fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Sok mindenbe belevágtam, három évig kaszinóban is dolgoztam, de aztán eljött a pillanat, amikor rájöttem, nekem a foci az életem, ott vagyok otthon, ott kell keresnem a boldogulásomat. Miután edzői diplomám volt, kapóra jött, hogy Lajosmizsére hívtak edzőnek. Az volt a cél, hogy bent kell tartani a csapatot. Ez sikerült is, sőt a második évben megnyertük a bajnokságot. Majd beiratkoztam az edzőtovábbképzőbe, és a Femina női csapatát készítettem fel.

- Ez sikertörténet, hiszen tizenegy év alatt hatszor vezette győzelemre a lányokat, és később a női válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedett. Gondolom, speciális hozzáállás és módszer kell egy női csapat irányításához.
- Valóban, sok mindent másként kell csinálni, mint a férfiaknál. Például amolyan képző edzésekkel lehet csak előre haladni, olyan gyakorlatokkal, amelyeket tíz-tizenöt éves fiúkkal végeztetünk. Ebben a sportban is az van, mint az iskolában, a fiúk fifikásabbak, a lányok szorgalmasabbak. Nem volt olyan gyakorlat, amelyet ne százszázalékos erőbedobással végeztek volna. Ugyanakkor az is előfordult, hogy a csapatkapitány félrehívott, és azt kérte, hogy ma ne kiabáljak be a kispadról, mert hat játékosnak is megjött a havi ciklusa.

- Sikeres edző lett tehát, de mégis a Bozsik-program szakmai vezetésében találta meg igazán önmagát.
- Valóban. Rájöttem, én a gyerekekkel találom meg a legjobban a hangot. Van olyan hétvége, hogy százhúsz kilométert is autózom, hogy minél több tehetséges gyereket figyelhessek meg.

- A gyerekei is versenyszerűen sportolnak?
- Nem, és örülök, hogy inkább a felszabadult mozgást választották. A lányom kosárlabdázik, ikerfiaim fociznak, szigorúan amatőr alapon. Azt vártam el tőlük - és ezt teljesítették is -, aminek hiányát mindig éreztem: ez pedig a diploma és a nyelvtudás. Az élethez ugyebár szerencse is szükséges, de hogy ránk találjon, azért tennünk is kell.

Pályakép

Kiss László labdarúgó, edző. Taszár, 1956. március 12.
1979-1984 között 33 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, ahol 11 gólt szerzett. Tagja volt az 1982-es spanyolországi világbajnokságon részt vevő csapatnak. 2000-2011 között az 1. FC Femina női labadarúgócsapat edzője, 2010-2013 kötött a női válogatott szövettségi edzője.