Sport

A veretlen Szeged és a PSG csatája

Kézilabda. A Győr már ebben a körben bebiztosíthatja a továbbjutását

A kézilabda szerelmesei ezen a hétvégén sem fognak unatkozni. A férfi Bajnokok Ligájában a Veszprém ma a Löwent fogadja (17.30, tv: Sport1), a Szeged pedig a PSG vendége lesz vasárnap (17, Sport1). A női BL-ben az FTC vasárnap a Bietigheim ellen játszik Érden (14.30, Sport1), míg a Győr hétfőn fogadja Thüringer HC csapatát (19, Sport1).

Kevesen gondolták volna a férfi Bajnokok Ligája szezonja előtt, hogy öt forduló után a Paris Saint-Germain mellett a Szeged lesz a másik százszázalékos csapat. A két jó formában lévő együttes vasárnap mérkőzik Párizsban, és bár a lábműtét után gyógyuló Nikola Karabatic nem játszhat, de így is az európai szövetség rangsorában második francia csapat az esélyesebb. (Igaz, a szezon előtt nyolcadik Szeged már feljött a harmadik helyre ezen a listán.) „Kemény csatát várok, és ezt a taktikára értem, mert a francia együttesnek kiváló edzője van, évekig dolgoztam én is Raul Gonzálezzel. Biztos vagyok benne, hogy az edzőnkhöz, Juan Carlos Pastorhoz hasonlóan ő is alaposan felkészíti a csapatát, de mi is mindent tudunk majd a PSG-ről” – mondta Joan Canellas, a magyar bajnok szege­diek spanyol irányítója.

A szövetség erősorrendjében hetedik Veszprém a hatodik Löwen csapatát fogadja, nem a legjobb előjelekkel. Az edzőváltás után, a spanyol David Davis irányításával a magyar sztárcsapat győzelemmel mutatkozott be ugyan a BL-ben, utána viszont a bajnokságban a Tatabányától és a Szegedtől is kikapott. „Nagyon nehéz mérkőzést várok, mert a Löwen veszélyes ellenfél. Nem szabad sok labdát veszítenünk, mert remekül viszik végig a lerohanásokat” – nyilatkozott a klub honlapján David Davis.

A női Bajnokok Ligájában mindkét csapatunknak győzelmi esélye van. Az FTC a német Bietigheimet fogadja, amelyet tartalékosan is 28–25-re legyőzött idegenben. A címvédő Győri Audi ETO KC hétfő este edzőmérkőzést játszhat a Thüringer HC ellen, amelyet vendégként 38–22-re megvert. Az ETO győzelmével már bejut a középdöntőbe.