Sport

A vereségek tanították meg győzni

Tenisz. Párizs bevétele után Londonban is nyerni szeretne Garbine Muguruza

Új teniszcsillag született Párizsban, Garbine Muguruza a Roland Garros múlt heti megnyerésével feljött a világranglistán a második helyre. A 22 éves spanyol játékos nem titkolja, hogy a célja a világelsőség.

Hét év alatt 687 helyezést javított a világranglistán Garbine Muguruza, aki elmondása szerint nagyon sok és kemény edzéssel jutott egyre előrébb a nemzetközi mezőnyben. Párizsi győzelme Serena Williams ellen nem volt hatalmas meglepetés, hiszen az elmúlt két évben a Roland Garroson a negyeddöntőig jutott. Sőt 2014-ben a második fordulóban legyőzte a címvédő Serena Williamst. A női mezőny egyik legtehetségesebb játékosa az első Grand Slam-döntőjét tavaly Wimbledonban játszotta, amelyben 6:4, 6:4-re kikapott Williamstől.

„Az első finálémban nagyon idegesen játszottam, abból a vereségből sokat tanultam – nyilatkozta párizsi győzelme után Muguruza. – Sok tanulás, tapasztalat kell ahhoz, hogy irányítani tudjam a játékomat. Ráadásul egy élő legendával mérkőztem, Serenával, akinek a játékát gyerekkorom óta csodáltam. Amikor ő az első Grand Slam-tornáját megnyerte, ötéves voltam, akkor még nem gondoltam arra, hogy egyszer legyőzhetem. Ez sikerült, mert végig koncentráltan tudtam játszani ellene.”

Az új sztár 1993-ban Venezuelában született, apja José Antonio Muguruza spanyol, anyja Scarlet Blanco venezuelai. Pályafutását döntően befolyásolta, hogy 1999-ben Spanyolországba költöztek, s a Barcelona melletti Bruguera teniszakadémián kiváló alapokat szerzett. Öt éve lett profi játékos, s a fejlődése ugyan nem gyors, de töretlen volt. Ahhoz a fiatal generációhoz tartozik, amely megdöntheti Serena Williams uralmát. „Biztatást jelentett számomra, hogy januárban a német Angelique Kerbernek sikerült megvernie Melbourne-ben, az Australian Open döntőjében Serenát. A párizsi siker után nem foglalkozom azzal, hogy még hány versenyt fogok nyerni. Viszont arra törekszem, hogy még jobb legyen a játékom. A következő vizsga Wimbledonban lesz, ahol tavaly a döntőig jutottam. Remélem, ott is sikerül nagyszerű teljesítményt nyújtanom, és akár ott is a döntőben fogom legyőzni a példaképemet.”

A duplázás, azaz a Roland Garros után Wimbledont is nyerni, hatalmas bravúr lenne, amely 1996-ban Steffi Grafnak, majd 2002-ben és 2015-ben Serena Williamsnek sikerült.