Sport
A trónfosztás egyelőre várat magára
Tenisz. A 23 éves Simona Halep másfél év alatt hatalmasat lépett előre, és második helyezésével belépett a trónkövetelők táborába

A boldog Serena Williams és egy szép trófea. A rutin és szív most is segített (Fotó: Reuters/Edgar Su)
A feltörekvő fiatalok kétszer is megpróbálták letaszítani a trónról a királynőt, de a harminchárom éves Serena Williams nem hagyta magát. A világranglistát vezető amerikai játékos a csoportkörből csak jobb szettaránnyal jutott az elődöntőbe, ahol gyengén játszva 6:2-re elveszítette az első játszmát a dán Caroline Wozniacki ellen.
A meglepetés azonban elmaradt, a címvédő összeszedte magát, és 6:3-mal kiegyenlített. A döntő játszmában Wozniacki kiharcolta ugyan a rövidítést, de rutinosabb ellenfele védhetetlen adogatásaival győzni tudott.
A másik elődöntőben Halep két 6:2-es játszmában biztosan nyert a lengyel Agnieszka Radwanska ellen, így pályafutása során először jutott a WTA-vb döntőjébe, ahol az a Williams volt az ellenfele, akit a csoportmérkőzésen lemosott a pályáról.
„Nagyon izgulok – ismerte el a huszonhárom éves román játékos – , mert hibába vertem meg Serenát a csoportmeccsen, a döntőben biztosan sokkal jobban fog játszani.” Halep ebben nem tévedett, mert rutinos riválisa 1:1 után elveszítette ugyan az adogatását, de utána Williams remekül összpontosítva nagyon pontosan játszott, esélyt sem adott ellenfelének.
A feltörekvő román játékosnál éppen tíz évvel idősebb Williams ingyenleckét adott Halepnek, és magabiztosan nyerte 2001, 2009, 2012 és 2013 után az ötödik világbajnoki címét.
„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült sorrendben harmadszor nyernem – nyilatkozta Williams – mert nem volt egyenletes a játékom a világbajnokságon. A döntőben viszont a saját stílusomat hoztam, ennek meg lett az eredménye.” A vesztes Halep sem volt elkeseredve, hiszen pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el. A tavaly Budapesten WTA-tornát nyerő román játékos fejlődése szédületes, másfél év alatt a világranglista élmezőnyébe került.
WTA-világbajnokság (összdíjazás 6 500 000 dollár)
Elődöntő: S. Williams (amerikai, 1.)–Wozniacki (dán, 8.) 2:6, 6:3, 7:6 (8–6), Halep (román, 4.)–
A. Radwanska (lengyel, 6.) 6:2, 6:2.
Dőntő: S. Williams–Halep 6:3, 6:0.