A páston nyílt meg előtte a nagyvilág

- Aki pénzt, időt és fáradságot nem kímélve felújíttatja Ady Endre síremlékét, az nagyon szeretheti a költészetet.

- Nemcsak a költészetnek, de a magyar prózának és kultúrának is nagy rajongója vagyok. Sok ember akad, aki úgy érzi, szeretne valami maradandót hagyni maga után, és a férjemmel mi is közéjük tartozunk. Egy alkalommal, amikor egy családi sír meglátogatásakor a Fiumei úti temetőben sétáltam, meglepve láttam, hogy milyen rossz állapotban van a nagy költő, Ady Endre emlékműve. Nos, akkor és ott született meg bennem a gondolat, hogy rendbe kellene hozni, fel kéne újítani azt. A férjem támogatta az ötletemet, így nekiláttunk. Igen sok hivatal engedélyét kellett beszerezni ahhoz, hogy végre megkezdődhessen a munka, és végül a költő születésének 136. évfordulóján ünnepélyesen átadhattuk a megújult síremléket. Sokan gratuláltak, míg mások értetlenkedtek, mondván, hogyan juthat valakinek ilyen ötlet az eszébe, hiszen másra is el lehet költeni a pénzt. Nekik csak azt mondtam, most lettem igazán gazdag, hiszen a lelkem örül, hogy tehettem valamit.

- Még kicsi lány volt, amikor örök barátságot kötött a vívással. Az is kiderült, hűséges típus, hiszen a BVSC-ben kezdett, majd ott is fejezte be a pályafutását.

- Pesterzsébeten laktunk, és én bár jó tanuló, de túl eleven, mondhatni, rossz kislány voltam. Egy balesetem után anyukám követte minden lépésemet, állandóan elkísért mindenhova, ami aztán persze roppantul zavart. Így amikor egy falragaszon elolvastam, hogy Mendelényiné Ágoston Judit, az akkor kiváló olimpiai bajnok vívó tanfolyamot indít gyerekek számára, nem haboztam, jelentkeztem. Jóval később hallottam, hogy Judit egy-két edzés után azt mondta a körülötte állóknak: jegyezzétek meg ennek a gyereknek a nevét, meglátjátok, még sokra viszi. Nos, ő vitt a BVSC-be, ami számomra maga volta csoda. Nem volt nehéz a klubhoz hűségesnek lennem, hiszen hamarosan a második otthonommá vált. Tudom, ezek banális, nagy szavak, de mi tényleg ott éltük a mindennapjainkat. Remek társaság, kitűnő klubélet volt, jóformán haza sem akartunk menni.

- A nagy kiugrásra nem kellett sokáig várni, hiszen 1973-ban Göteborgban a tőrcsapat tagjaként világbajnokságot nyert.

- Jó bemutatkozás volt, annyi bizonyos. Abban az évben országos bajnokságot nyertem, ezzel kivívtam a jogot, hogy a vb-re utazó csapat tagja lehessek. Felhúzhattam volna előbb is a címeres mezt, de Bay Béla bácsi mindig azt mondta, sosem árt, ha valaki érik még egy kicsit a válogatottsághoz.

- Aztán jött Moszkva, az 1980-as olimpia, ahol a sokak véleménye szerint súlyos bírói tévedések miatt kapott ki 5-4-re a döntőben, így arany helyett ezüstöt vihetett haza. Amikor valaki második lesz egy ilyen nagy világversenyen, mindig felvetődik a kérdés, hogyan érzi: nyert egy ezüstöt, vagy elvesztett egy aranyat?

- Természetesen én is csalódott voltam, hogy nem sikerült nyernem, hiszen karnyújtásnyira voltam minden sportoló legnagyobb álmától, az olimpiai aranytól. Ráadásul nem fért a fejembe, miért mondanak döntési pozícióban lévő, elismert szaktekintélyek mást, mint amit látnak. Más szóval miért kell szándékosan csalni, de aztán lassan elcsitult bennem az indulat. Hiszen, ha jól belegondolok, végül is annak a kellemetlen helyzetnek köszönhettem, hogy egyáltalán indulhattam az olimpián, hogy mint annyian, én is megbuktam a TF-en a szervezéselméleti vizsgán. Szerencsére a pótvizsga, amelyet aztán abszolváltam, két nappal a magyar bajnokság előtt volt. Annyira megkönnyebbültem, annyira fel voltam dobva a sikeres vizsgától, hogy remekül ment a vívás. Mégpedig olyannyira, hogy megelőztem Kovács Editet, akit a szezonban végig előttem rangsoroltak. Ez pedig azt jelentette, hogy a csapatból harmadikként egyéniben is indulhattam az olimpián.

- Két térdsérülése után, 1984-ben búcsút mondott a versenyzésnek, pedig a szakemberek szerint egy-két érem még a tőrhegyében maradt.

 - Akkoriban még nem volt divat olyan sokáig vívni, mint manapság, és mindenki igyekezett a csúcson abbahagyni a versenyzést. Egyébként is a két térdoperációm után nehéz lett volna a visszatérés, meg aztán jöttek a fiatalok, így elbúcsúztam. Nem keserűen, inkább elégedetten léptem le végleg a pástról.

- Magánéleti boldogságát is a vívásnak köszönheti?

- Így van. Egy versenyen, mégpedig számomra éppen az utolsón, Bécsben ismerkedtem meg későbbi férjemmel. Ott találkoztam Csillag István erdélyi származású sportemberrel, aki a svéd vívócsapat vezetője volt. Az ismeretségből házasság lett, és 1986 óta Svédországban élek. De nem szakadtam el Magyarországtól, tíz éve lakásunk van Pesten, és én sokat vagyok itt. Férjemet, aki fizikusprofesszor és az egyetemen tanít, munkája ugyan Stockholmhoz köti, de azt tervezzük, hogy egyre több időt töltünk majd Budapesten. Én ugyan szakedzői képesítést szereztem, de nem kerültem be svéd vívósport vérkeringésébe. Megannyi kurzus elvégzése után egy nagy állami banknál helyezkedtem el, ahol én voltam az egyedüli külföldi alkalmazott. Férjemmel egyébként rendszeresen részt veszünk a kinti magyar klubban rendezett kulturális eseményeken, rendezvényeken, legyen az színházi bemutató vagy irodalmi est.

- Gondolom, a távolból is figyelemmel kíséri a magyar vívósport helyzetét.

- Így van, és örülök, ha szép eredményekről kapok hírt. Ugyanakkor kicsit szomorúan kell tapasztalnom, hogy a nőknél a klasszikus jó öreg tőr ugyancsak háttérbe szorult, és népszerűségben csak kullog a párbajtőr és a kardvívás mögött.

- Szavaiból kitűnik, hogy valósággal rajong ezért a sportért, még mindig szinte megszállottként szereti.

- Ne csodálkozzon ezen, hiszen egész életemet ez a sportág alakította, formálta. Általa lettem elégedett, boldog ember, egy kis külvárosi vadócból világbajnok, olimpikon. Ahogy szoktam mondani, én sokat többet kaptam a vívástól, mint a vívás tőlem. Pedig higgye el, igyekeztem.

---

Pályakép

Maros Magda. Született: 1951. november 4., Budapest. Legjobb eredményei olimpián. 1976, Montreal: csapatban bronzérem; 1980, Moszkva: tőr egyéniben ezüstérem, csapatban bronzérem. Világbajnokságon: 1973, Göteborg: csapatban aranyérem. 1973, 1978, 1998: országos bajnok egyéniben.