Sport
A milliók mellett a dicsőségért is versengenek
Lovassport. Amerikai lovas is indul a hét végi Nemzeti Vágtán a Hősök Terén – Hetvenkét ló a startnál
A lovashetek a hét végén Budapesten folytatódnak. A sikeres franciaországi lovas-világjátékok után – amelyen a magyar fogathajtó-válogatott bronzérmes lett – amatőrök és profik is versenyeznek a Nemzeti Vágtán. Lázár Vilmos, a Magyar Lovasszövetség és a Nemzeti Vágta elnöke elmondta, hogy néhány év alatt egy hétvégi budapesti eseményből nemcsak az országot, hanem az egész nemzetet összekovácsoló rendezvénysorozat lett.
„Az idén tizenhét elővágtát rendeztek, közülük hármat a határon túl, összesen háromszáz település részvételével – magyarázta Lázár Vilmos. – A válogatók után hetvenkét település lovasa indulhat a budapesti döntőn. Az idén hétéves a Nemzeti Vágta, ami egy misztikus, mesébe illő szám, vagyis ahogy ez a rendezvény csakúgy, mint a mesék, egy álmot váltanak valóra. A 2014. évi Nemzeti Vágta a magyar huszárság legendás hírű alakja, a legöregebb szolgálatot teljesítő huszár, Skultéty László strázsamester emléke előtt tiszteleg.”
Az idei vágtán a világ minden tájáról érkező lovasok is megmérettethetik magukat. A rajtolók között lesz a tavalyi versenyt Katar színeiben megnyerő Naif Mohammed Yousif Al Hajri, s az Egyesült Arab Emirátusok, az Egyesült Államok, Kazahsztán, Csehország, Szlovákia, Szerbia, Bulgária, Üzbegisztán és Kína is legjobb lovasát küldi Budapestre.
A rendezvény csúcspontja a galoppverseny a Hősök terén felállított versenypályán szeptember 20-21-én zajlik a Nemzeti Vágta vándordíjáért, valamint a több millió forintos összdíjazásért. A futamok között látványos bemutatók, OTP Bank jótékonysági sztárfutam, kocsitolóverseny, történelmi gála, látványos show-k színesítik a programot.
Péntektől forgalomkorlátozások lesznek a rendezvény miatt: behajtási és megállási tilalom lép életbe péntek 18 órától a Bajza utca - Hősök tere - Andrássy út - Olof Plame sétány - Kós Károly sétány - Dózsa György út által határolt területen, az 56-osok terén pedig már mától korlátozások lesznek, de ezeket a közlemény nem részletezte. A tilalom hétfő hajnali négy óráig lesz érvényben.
A lovashetek a jövő héten Izsákon fejeződnek be az egyesfogatható-világbajnoksággal.