Sport

A mester édesapja példáját követi

Kosárlabda. Ifjabb Gyimesi János edzői pályája csúcspontjának tartja a Tel-Avivban rendezett mői Eb-n megszerzett bronzérmet

A magyar kosárlabdázás egyik legnagyobb alakja volt az 1993-ban elhunyt idősebb Gyimesi János, akinek fia, ifjabb Gyimesi János nemcsak követte édesapja pályaútját, de játékosok százainak tanította meg a sportág alapjai mellett a fair play tiszteletét. Már egész fiatalon jobban érdekelte az edzői munka, mint például az egyetem. A tel-avivi, a vezetésével elért utolsó nagy magyar kosárlabdasiker, az Eb-bronz óta eltelt negyed évszázad alatt viselt sűrű szakálla alaposan kifehéredett, fiatalos mozgása azonban megmaradt.

De mi van a reflektorfény után? (246.)
Arcok. Arcok tegnapelőttről. Ma már szinte ismeretlenek, tegnap, tegnapelőtt meg mindennap velünk voltak. Sportolók, játékosok, versenyzők, edzők, akiket a sport emelt fel, akik a sportot felemelték, aztán egy idő után kikoptak sportéletünkből, csendben élik mindennapjaikat. Ilyen sportembereket kerestünk meg, és sorozatunkban igyekszünk bemutatni, hogyan élnek, mi lett velük.
gyimesiIfjabb Gyimesi Jánosnak nem tett jót, hogy ha bajnokságot nyert, rendre kirúgták (Fotó: Horváth Péter Gyula)
- Hogyan lett edző, hiszen régebben még az volt a divat, hogy edzőnek harmincéves kora után ment el a játékos?

- Még egyetemistaként bízta rám az I. László Gimnázium csapatának edzését az édesapám, a következő állomás pedig az OSC Budapest másodosztályú csapata volt. Néha nekem is be kellett szállnom, s a zömében ifjúsági korban lévő játékosokkal minden évben ugrottunk egy osztályt, s eljutottunk az NB I. kapujáig. A Budapesti Honvéd komoly ajánlattal keresett meg, de a néphadsereg légköre nem tetszett nekem. A bajnokcsapat ajánlatát azzal utasítottam vissza, hogy edzésen rámutattam egyik kedves játékosomra, Kovács Mikire, aki Angela Davis-frizurával, pimasz vigyorral közeledett hozzánk, s kérdeztem a honvédeseket: ilyen fiúkat el tudtok képzelni a keretben? Egyetértettek velem, hogy nem, s végre békén hagytak. Ebből a fiatal OSC-s garnitúrából aztán hatan lettek NB I.-es spílerek.

– Édesapja a sportág egyik legnagyobb alakja volt, játékosként és edzőként is. Nem nyomasztotta ez?

– Természetes közeggé vált általa az edzés, a mérkőzés. Hálás vagyok neki, hogy mindenhova elvitt, ott lehettem mellette. Észrevétlenül nevelt edzővé. Őstehetség volt, olyan pedagó­giai és pszichológiai problémákat oldott meg finom érzékkel és egyszerűen, amilyenekre manapság pszicholó­giai teameket állítanak a csapatok mellé. Nagyságára elvesztésekor Zsíros Tibor nekrológja döbbentett rá. Majd 2002-ben, az MKOSZ hatvanadik évfordulóján tartott ünnepi közgyűlésen Horváth Elemér, a sportág történetírója percekig sorolta a negyvenes-ötvenes évek sikereit. Mind mögött ott volt a neve. Akkor határoztam el, hogy ameddig a Jóisten erőben, egészségben megtart, az ő példáját követem: terjesztem a kosárlabda-kultúrát.

- Ön igazán nagy sikert a női csapatoknál ért el. Fanatizálta őket, szembekerült bírókkal és klubvezetőkkel, de a lányok értékelték a kosár iránti lobogását. Szerették, mert értük kiabált.

– Úgy kezdődött a nőkkel, hogy egyszer megkértek, tartsak a Spartacus nagyrészt gimnazista leányainak tanítás utáni edzést. Annyira jól sikerült, hogy utána megkértek, az OSC fiúcsapatával együtt a lányokat is vigyem le a szarvasi edzőtáborba. A lányok kiesőhelyen voltak. A nyári edzőtábor után megbíztak az első osztályú Spartacus vezetésével, s megtarthattam az NB II.-es OSC-t is. Frenkl Róbert, az OSC elnöke aztán rábeszélt, hogy teljes erővel forduljak a lányok felé, mert az OSC lehetőségei korlátozottak, és nem akarja ígéretesnek induló karrieremet hátráltatni. Fájó szívvel, de átadtam a fiúkat.

– A Szparival a csúcsra jutott, a csúcson pedig kirúgták. Tudja az okát?

– Az első évben már bekerültünk a Magyar Népköztársasági Kupa elődöntőjébe, és kiesőhelyről a középmezőnybe, a tizedikre rukkoltunk előre. A következő években ötödikek, majd harmadikok lettünk, s végül hetvenötben megnyertük a bajnokságot. Mindössze négy évbe került saját nevelésű csapatunkkal feljutni a csúcsra. Úton voltunk a második bajnokság felé, amikor váratlanul megszabadultak tőlem. Mostanában hajlok arra, hogy nemcsak a klubintrikák, de Bánki Ferenc tanár úrnak, a TF professzorának a hozzászólása is hozzájárult menesztésemhez. Feri bácsi felvetette, hogy miért nem a Gyimesi a szövetségi kapitány, hiszen csapatának hat tagja válogatott. Ez azoknak, akik megszállottnak, fanatikusnak tartottak, minden bizonnyal nem tetszett.

– Újra férficsapat következett.

– Valóban, a Vasas Izzónál kötöttem ki, ahová az OSC-s, egykori ifi játékosaim legjobbjait átigazolták. Saját „anyaggal” működhettem. Az Izzót és öt év múlva a ZTE-t az első osztály középmezőnyéből az ezüstéremig vezettem. Akkor még a Honvédot nem lehetett megelőzni, legyőzni azonban már többször is. A honvédség nem volt rest, s az egyik aktuális behíváskor öt játékosomat vitte el katonának.

– A rendszerváltás előtti év megint női csapatnál találta, s ekkor jött élete eredménye is: Tel-Avivban a magyar kosarasok dobogóra álltak.

– Először az MTK hívott. Itt nem kellett olyan mélyről indulni, mint a Spartacusnál, három évbe került, hogy a csúcsra jussunk. Persze rögtön kirúgtak – túl sokat szövegeltem –, s le is vontam a következtetést: nekem nem tesz jót, ha bajnokságot nyerek. Szerencsére Pálinkás József felkért, hogy legyek mellette a női válogatott edzője. Szakvezetői pályafutásom csúcspontjának tartom az 1991-es a tel-avivi női Európa-bajnokság bronzérmét. A férfiválogatotton kívül mindenfajta válogatottnál edzősködtem. Egész pályafutásom alatt a képzést, a saját nevelést tartottam fontosnak. Az tett boldoggá, ha embereket nevelhettem. Az csak plusz, hogy még bajnokok, válogatottak is lettek. Máig az utánpótlásképzéssel foglakozom, de utolsó éveimben az edzőképzés tragikus helyzetét megismerve tevékenységem ennek megreformálására irányul. 1987 óta mesteredzőként klubjaimban csak néhány fiatal edzőt nevelhettem, és ezt bizony nagyobb hatásfokkal kellett volna tennem. Az önállóságát visszakapó TF-en próbálom ezt megvalósítani: az új rektorral, Mocsay Lajossal már értekeztem erről, s az MKOSZ elnöksége is támogat.

– Szakírói munkássága is része ennek a törekvésnek.

– A gyerekeknek írtam könyvet, Kosár?… Jó! címmel. Már három kiadást is megért. Centenáriumi könyvünknek köszönhetően sok régi dokumentum, fotó és tárgyi emlék menekült meg az enyészettől. Így az is, hogy az első magyar kosarasok a pályáról mentek a lövészárokba…


Pályakép

Ifj. Gyimesi János: 1942. augusztus 8., Budapest. Az I. László Gimnázium, az OSC, a Bp. Spartacus, a Vasas Izzó, a ZTE és az MTK edzője, tanári diplomáját 1965-ben szerezte meg az ELTE irodalom-népművelő szakán. A TF-en 1987-ben kapta meg a mesteredzői fokozatot. Bajnokságok: a női NB I.-ben két csapattal is bajnok. Válogatott edzőként a női izraeli Eb-n csak egyszer kapott ki csapatával, és bronzérmet szerzett. Épp a szovjetektől, pedig előtte egy stockholmi tornán a magyar nők legyőzték őket. A Százak Tanácsának, az egyik legtekintélyesebb magyar értelmiségi grémiumnak a tagja.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom