Sport
A meredek hajrát a belga Tim Wellens nyerte
Kerékpár. Megőrizte az összetettben élen állónak járó rózsaszín trikót az ausztrál Rohan Dennis a Giro d’Italián

A 202 kilométeres szakasz utolsó tíz kilométerén az olasz Edoardo Zardini és Valerio Conti elhúzott az élmezőnytől, amely az utolsó két kilométeren mégis utolérte a szökevényeket. A cél előtti meredek emelkedőn a gyilkos hajrát a belga Lotto bringása, Tim Wellens bírta legjobban, s nyert a kanadai Michael Woods és a hazai közönség előtt tekerő Enrico Battaglin előtt. „Hát, nagyon szoros volt, nem voltam biztos a győzelmemben” – nyilatkozta Wellens, aki másodszor nyert szakaszt a Girón.
A négy század másodperces hátránnyal célba érkező ausztrál Rohan Dennis megőrizte az összetettben élen állónak járó rózsaszín trikót, s egy másodperccel vezet a címvédő holland Tom Dumoulin előtt, aki 12. lett. „Szicíliában nehéz versenyezni, ezért örülök, hogy az élen maradtam, ebben a csapatom sokat segített” – nyilatkozta Dennis.
Az esélyesek közül a Tour de France-on és a Vuelta a Espanán is címvédő brit Chris Froome 23 másodperces lemaradással ért célba, így már egy percnél is nagyobb a hátránya az összetettben.
Rekordmezőny rajtol a V4-viadalon
Huszonkilenc csapat 170 versenyzője indul szombaton a V4-kerékpárverseny magyarországi szakaszán. A viadal az idei V4 sorozat záróetapja lesz, s a világörökség részét képezi a rajt és a cél helyszíne is: fél kettőkor a Várkert Bazárból rajtol a mezőny, a célállomás pedig hagyományosan a pannonhalmi bencés főapátság lesz. A 168,7 kilométeres táv megtétele során a versenyzők többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény, Zirc és Ravaszd érintésével érkeznek Pannonhalmára, ahol a befutó előtti körözéskor többször is meg kell küzdeniük a helyenként 15 százalékos emelkedővel. (MS)
