Sport

A mennyiség volt a fontos a barcelonai teszten

Forma–1. Ismét kilépéssel fenyegetőzik a Ferrari, ha bevezetik a költségvetési sapkát, és kevesebb pénzt kap a világbajnoki sorozat bevételéből a csapat

Elkezdődött a Forma–1-es mezőny második teszthete Barcelonában, s a tavaszias időben a Mercedes és a Ferrari autói voltak a leggyorsabbak.

Ferrari 20180307
A kerékcserét is gyakorolták a Ferrari szerelői Vettel autóján (Fotó: Reuters - Albert Gea)

Két és fél hét múlva kezdődik a Forma–1-es idény Melbourne-ben, s a versenyzők a barcelonai pályán tesztelik autójukat. A múlt heti télies idő után plusz húsz fokban kezdődött a második teszthét, amelyen természetesen folytatódott a két esélyes, a Mercedes és a Ferrari párharca.

A délelőtti edzésen a 86 kört autózó német Sebastian Vettel (Ferrari) két tizedmásodperccel megelőzte a finn Valtteri Bottast (Mercedes), a harmadik leggyorsabb a holland Max Verstappen (Red Bull) volt. Délután a világbajnoki címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) is bemutatkozott, megtett 77 kört, s a szoros élmezőnyben negyedik lett.

Míg a pályán a versenyzők köröztek, a háttérben a sportág irányítói és a csapatok vezetői már a reformokon vitatkoztak. Két év múlva ugyanis lejár a Forma–1 tulajdonosai és a csapatok közötti szerződés, s az amerikai Liberty Media változtatni akar a feltételeken.

Például az izgalmasabb futamok érdekében be akarja vezetni költségplafont, a bevételek egyenlőbb elosztását, amely a kis csapatoknak kedvezne. A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne azzal fenyegetőzik, hogyha számukra kedvezőtlen lesz az új szerződés, akkor kiszállnak az autósport királykategóriájából.

Az új tulajdonos, a Liberty Media elnöke, Greg Maffei sajnálja, hogy a háttérben zajló tárgyalások nyilvánosságra kerültek, s egyes istállók fenyegetőznek.

A világbajnoki sorozat új vezetője, Chase Carey azt hangsúlyozta, hogy nagyon jelentős az eltérés csapatok anyagi lehetőségei között, s nincs értelme annyi pénzt költeni, mint azt egyes istállók teszik. Ugyan nem akarják lebutítani a Forma–1-et, de a csapatok közti erőviszonyok kiegyensúlyozásával izgalmasabbak, látványosabbak lehetnek a világbajnoki futamok, s ezért több nézőt vonzanának. A nézőszám, s így a bevétel is csökkent a tavaly.