Sport
A győzelem kapujában Halep és Wozniacki
Tenisz. Párosban döntőt, vegyesben elődöntőt játszik Babos Tímea
Addig-addig panaszkodott a fájós bokájára Simona Halep, hogy nem bebicegett, hanem beverekedte magát a női döntőbe Melborne-ben. A női világelső román játékos az elődöntőben fordulatos, nagy csatában 6:3, 4:6, 9:7-re nyert a 2016-os bajnok, a német Angelique Kerber ellen. Halep karrierje során először jutott fináléba Melbourne-ben, csakúgy, mint dán ellenfele, a korábbi világelső Caroline Wozniacki. A román játékos harmadik Grand Slam-döntőjére készülhet, korábban kétszer (2014, 2017) a Roland Garroson jutott fináléba, de győzni még nem tudott. „Nagy szerencsém volt, hogy túléltem, és meg tudtam nyerni az elődöntőt – nyilatkozta Halep. – Jó, hogy egy napot pihenhetek a fináléra. Jól ismerem Carolinét, sokszor játszottam ellene.”
Wozniacki szintén a harmadik Grand Slam-döntőjére készülhet, korábban kétszer (2009, 2014) a US Openen jutott fináléba, ám győznie még neki sem sikerült. Azaz most egyikük pályafutása első GS-diadalát aratja majd. A szombati finálénak nemcsak a bajnoki cím a tétje, hanem a világelsőség is.
A férfiaknál elsőként a horvát Marin Cilic jutott a fináléba, miután az elődöntőben 6:2, 7:6 (7-4), 6:2-re nyert a brit Kyle Edmund ellen. A horvát játékos a döntőben a címvédő Roger Federerrel vagy a 21 éves dél-koreai Csung Hje Onnal találkozik vasárnap. Cilic pályafutása során harmadszor játszhat Grand Slam-döntőt: 2014-ben a US Opent megnyerte, tavaly a wimbledoni fináléban viszont kikapott Federertől.
Bejutott a vegyes páros elődöntőjébe Babos Tímea az indiai Rohan Bopannával, így zsúfolt reggel vár a magyar játékosra. Magyar idő szerint hat óra után kezdődik a női páros fináléja, amelyben Babos a francia Kristina Mladenovic oldalán a második helyen kiemelt Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina orosz duó ellen lép pályára. A hivatalos program szerint nyolc óra után a magyar játékos az indiai Rohan Bopanna oldalán a vegyespáros elődöntőjében is érdekelt lesz.