Sport
A győriek hazai pályán simán bedarálták a Bucurestit a BL-ben
Kézilabda. A fradisták nagyon szégyellték magukat
A női Bajnokok Ligája középdöntőjének két hatos csoportjából a legjobb négy helyezett keresztbe játszik az áprilisi negyeddöntőben, és a párharcok győztesei jutnak a május 7–8-i budapesti négyes döntőbe. Ezért nem mindegy, hogy a két magyar csapat hanyadik helyen jut tovább. A Győri Audi ETO 28–22-re legyőzte a vendég CSM Bucuresti csapatát, így már csak a címvédő montenegrói Podgoricával kell megküzdenie a csoport első helyéért. A román együttes jól kezdett, két góllal is vezetett, de aztán a tizedik percben az ETO átvette a vezetést, és végül nagy különbséggel nyert.
„Nagyon kemény összecsapást volt – mondta Ambros Martín, a Győr vezetőedzője. – A mérkőzés kulcsa a védekezésünk volt. Az ellenfelet hibákra tudtuk kényszeríteni, amelyekből gyors gólok születtek, ez sokat tett hozzá az eredményhez. Szeretném a csapatomnak maximális elismerésemet kifejezni ezért az elképesztő teljesítményért, amit nyújtott.”
A BL-négyesdöntőről álmodozó Ferencvárosnak továbbra sem megy idegenben, nagy csalódást okozott szurkolóinak Nagybányán, ahol nagyon gyenge játékkal 32–24-re kikapott, s már csak a csoportmásodik helyért küzdhet az első csoportban. Csalódottan ismerte el Elek Gábor, az FTC vezetőedzője: „Minden elemében felülmúlt minket a Nagybánya, teljesen megérdemelten győzött. Szégyelljük magunkat az eredmény miatt a szurkolóink előtt is, akik végig kitartottak és buzdítottak minket.”
Női BL, középdöntő, 7. forduló. 2. csoport: Győri Audi ETO–CSM Bucuresti 28–22 (12–10), Szkopje–Sävehof 37–25 (19–10). Az állás: 1. Győri Audi ETO 11 pont/7 mérkőzés, 2. Podgorica 9/6, 3. Szkopje 8/7, 4. Bucuresti 7/7, 5. Midtjylland 5/6, 6. Sävehof 0/7. A 1. csoport állása: 1. Rosztov Don 14, 2. Ferencváros 9, 3. Baia Mare 6, 4. Larvik 6, 5. Fleury Loiret 6, 6. Thüringer HC 1.