Sport

A győri lányok csoportelsők a BL-ben

Kézilabda. A Viborg majdnem visszavágott a dániai vereségért, de az ETO a jó védekezésének is köszönhetően a szünet után fordított

A Győri Audi ETO címvédőhöz méltóan csoportelsőként jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája 12-es középdöntőjébe, miután eredményes második félidei játékkal hazai pályán 22–20-ra legyőzte a dán Viborgot.

Szepesi Ivett 20141110
Szepesi Ivettet szabálytalanul is nehéz volt megállítani (Fotó: MTI - Kovács Anikó)

Egy héttel ezelőtt a Győr öt góllal (30–25) verte idegenben a Viborgot, ezért a visszavágó hazai pályán fölényes győzelmet ígért. Aztán bebizonyosodott, hogy a Görbicz Anitát helyettesítő spanyol Macarena Aguilar nem udvariasságból tartott a dán csapattól, mert a Viborg győzni jött Győrbe. A vendégcsapat az első félidőben kétgólos előnyt szerzett, mert a magyar bajnokcsapat – elsősorban a támadásban – sokat hibázott, és csak kilenc gólt dobott (9–11).

Ambros Martínnak, a Győr edzőjének szünetbeli fejmosása azonban hatásos volt, mert a lányok, a nyolcgólos Kovacsics vezérletével, a második félidő elején állva hagyták a Viborgot, a 34. percben egyenlő lett az állás (11–11), majd elhúztak (38. perc: 14–11). Ha a vártánál nehezebben is, de a Győr negyedik győzelmét is megszerezte a BL-ben, és a hátralévő két csoportmeccstől függetlenül középdöntős.

Ambros Martín elsőként a vesztes csapatnak gratulált: „Minden elismerésem a Viborgnak, sok szenvedést okozott nekünk. Tudtuk, hogy ma nehezebb dolgunk lesz, mint a múlt héten. A győzelem ellenére nem teljesen vagyok elégedett, mert nem voltunk eléggé fegyelmezettek, és az első félidőben ebből származtak a problémáink. A fő tanulságunk, hogy ha támadásban rosszabb napot fogunk ki, a védekezést mindenképpen keményebben kell vennünk, mert ahogy ma is látszódott, ezzel is meg lehet nyerni a meccset.”

A kapuban remeklő Herr Orsolya is a védekezésüket emelte ki: „Örülök, hogy ilyen jó volt a védekezésünk, főleg a második félidőben. Ambros felhívta a figyelmünket, hogy most sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint egy hete, és ez be is igazolódott. A hibáin­kat mindenképpen ki kell javítanunk, de a jó védelmünkre tudunk építkezni a jövőben is. Továbbra is igazi csapatként fogunk harcolni a győzelmekért.”

Christian Dalmose, a Viborg edzője a bíráskodással sem volt elégedett: „Nagy csata volt, két remek csapat küzdött. A Győr jó formában volt, mi kevésbé, és sajnos a játékvezetők sem voltak a csúcson. Reméljük, mi is bejutunk négyes döntőbe, és ott újra találkozhatunk a Győrrel.”

Az ETO-nak minden esélye megvan rá, hogy a maximális nyolc pontot vigye magával a középdöntőbe, ehhez nyernie kell vasárnap a horvát Lokomotiva Zagreb otthonában, majd november 23-án a svéd Sävehof ellen hazai pályán.


Női Bajnokok Ligája, 4. forduló, C csoport: Győri Audi ETO–Viborg 22–20 (9–11), a Győr góldobói: Kovacsics 8/3, Löke 6, Amorim 3, Aguilar 2, Szen 1, Korsós 1, Bognár-Bódi 1. Az állás: 1. Győr 8 pont/4 mérkőzés, 2. Viborg 4/4, 3. Zagreb 1/3, 4. Sävehof 1/3.