Sport
A főszervező a viharos szél lett a játékokon
A döntőbe kerülésért harcol a magyar férfi rövidpályásgyorskorcsolya-váltó 5000 méteren – Sorozatosan buktak a hódeszkások a női döntőben

A pjongcsangi téli játékok harmadik napján az időjárás lett a főszervező. A meteorológusok előre jelezték, hogy a hét végére megérkezik a viharos szél, ezért a Nemzetközi Sí szövetség vezetői kérték, hogy a férfi lesiklást rendezzék meg szombaton, azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetői nem engedélyezték a változtatást.
Így az alpesi sízők eddig csak edzettek Pjongcsangban, mert hétfőn óránkénti hatvan kilométeres szél fújt, ezért a női óriás-műlesiklást sem tudták megrendezni. Később úgy határoztak, hogy a vasárnap elmaradt férfi lesikláshoz hasonlóan a női óriás-műlesiklást is csütörtökön rendezik.
A program szerint az első futamot magyar idő szerint 1.30-tól, a másodikat pedig 5.15-től tartják, a férfi lesiklás pedig három órakor kezdődne. Ma – ha az időjárás engedi – a férfi kombinációra kerülne sor Kékesi Mártonnal és Samsal Daliborral.
Hiába tiltakoztak a női hódeszkások, az erős széllökések ellenére megrendezték slopestyle-versenyt, méghozzá úgy, hogy a selejtezők elmaradtak, mind a 26 induló kétszer mutathatta be trükkjeit a különböző ugratókon és korlátokon. A szabályok szerint a két futam eredményeit nem összegezték, és nem is átlagolták, hanem minden versenyzőnél a jobbik pontszám szerint rangsoroltak. Az irreális körülményeket bizonyítja, hogy a félszáz bemutatóban 32 bukás történt. A szél legkevésbé az amerikai Jamie Andersont zavarta, aki hiba nélkül mutatta be ugrásait, s biztosan védte meg a címét. „Ez egy szerencsejáték volt, nem olimpiai döntő – mondta keserűen a bronzérmes finn Enni Rukajärvi. - Mindenkinek más volt a szél erőssége, ezért el kellett volna halasztani a versenyt.”
A női síugrók küzdelmét még a hóesés is zavarta, ennek ellenére a nemzetközi mezőny legjobbjai – a körülményekhez képest – színvonalas versenyt vívtak. Katharina Althaus százhat méteres ugrásával a második sorozatban átvette a vezetést. A norvég Maren Lundby az esélyesség terhével is messzebbre repült, 110 méteres ugrásával bebiztosította a győzelmét.
Szerencsére a rövidpályás gyorskorcsolyázók küzdelmét csarnokban rendezik. Ma a magyar férfi váltó a döntőbe kerülésért küzd 5000 méteren. A staféta mellett Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang az 1000 méter selejtezőben rajtol, Jászapáti Petra és Keszler Andrea pedig az 500 méteres táv negyeddöntőjében küzd a továbbjutásért.
Bemutatkozik a gyorskorcsolyázó Nagy Konrád is, aki 1500 méteren rajtol: Fizikálisan jó állapotban vagyok, azon múlik a szereplésem, hogy mentálisan mennyire leszek rendben – mondta az MTI-nek Nagy. - Mindenesetre kikapcsolódással próbálom csökkenteni a stresszt, szobatársaimmal, Knoch Viktorral és a Liu-fivérekkel voltam asztaliteniszezni.
Hódeszka, női slopestyle. Olimpiai bajnok: Jamie Anderson (Egyesült Államok), 2. Laurie Blouin (Kanada), 3. Enni Rukajärvi (Finnország)
Gyorskorcsolya, női 1500 méter. O.b.: Ireen Wüst (Hollandia), 2. Takagi Miho (Japán), 3. Marrit Leenstra (Hollandia)
Műkorcsolya-csapatverseny. O.b.: Kanada (Patrick Chan, Kaetlyn Osmond, Gabrielle Daleman, Meagan Duhamel, Eric Radford, Tessa Virtue, Scott Moir), 2. orosz csapat, 3. Egyesült Államok
Síakrobatika, férfi mogul. O.b.: Mikael Kingsbury (Kanada), 2. Matt Graham (Ausztrália), 3. Hara Dajcsi (Japán)
Sílövészet, férfi 12,5 km üldözéses. O.b.: Martin Fourcade (Franciaország), 2. Sebastian Samuelsson (Svédország), 3. Benedikt Doll (Németország). Női 10 km üldözéses. O.b.: Laura Dahlmeier (Németország), 2. Anastasiya Kuzmina (Szlovákia), 3. Anais Bescond (Franciaország)
Síugrás, női normálsánc. O.b.: Maren Lundby (Norvégia), 2. Katharina Althaus (Németország), 3. Takanasi Szara (Japán)
A keddi program (magyar idő szerint)
Curling: vegyes páros – bronzmérkőzés 1.05, döntő 12.05. Hódeszka: női félcső döntő 2, férfi félcső selejtező 5. Alpesi sí: férfi kombináció (Kékesi Márton, Samsal Dalibor) – lesiklás 3.30, műlesiklás 7. Gyorskorcsolya: férfi 1500 m (Nagy Konrád) 12. Sífutás: férfi (Kónya Ádám) és női (Szőcs Emőke) klasszikus stílusú egyéni sprint selejtező 9.30, negyeddöntő, elődöntő, döntő 12. Rövidpályás gyorskorcsolya: női 500 m negyeddöntő (Jászapáti Petra, Keszler Andrea) 11, férfi 1000 m selejtező (Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor) 11.26, férfi 5000 m váltó elődöntő (Magyarország) 12.32. Szánkó: női egyes
3. és 4. futam 11.30.