Sport
A finneket búcsúztató svájciak a kanadai válogatottal csatáznak a döntőbe jutásért
Jégkorong
A 2013-ban ezüstérmes svájci együttes ellenfele a mai elődöntőben az a kanadai csapat lesz, amely 4–4-es döntetlen után a hosszabbításban legyőzte az olimpiai bajnok orosz válogatottat. A lett csapat jól megdolgoztatta a címvédő svédeket, akik 3–2-es győzelemmel jutottak a legjobb négy közé. Ellenfelük az elődöntőben az Egyesült Államok csapata lesz, amely szintén szoros csatában (3–2) búcsúztatta el a cseh válogatottat. A nemzetközi szövetség (IIHF) kongresszusán pénteken eldőlt, hogy jövőre Kazahsztán rendezheti meg a divízió I/A világbajnokságot. Ezen a magyar válogatott ellenfele a házigazda együttes mellett a szlovén, a harmadosztályból feljutó litván, valamint a világelitből kiesett Fehéroroszország és Koreai Köztársaság csapata lesz a Barisz Asztana közel tizenkétezres csarnokában. Sebők Balázs szerint nagyon erős lesz a jövő évi vb-n újra a mezőny, de legalább nagy csatákat láthatnak a szurkolók.
